Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

vállalkoztak 1919-ben a magyar forradalom leverésére, hogy megkaparinthassák Erdélyt. 1920-ban én még iskolába jártam. Jól tudtam írni, olvasni. Jött egy rendelet, hogy a falu lakosságát essze kell írni. Kinek mennyi földje van, mert földkiegészítést kapnak. A falu delegátusának kellett ezt az esszeírást végrehajtani. De ő bizony nem tudott se írni, se olvasni. így vett engem maga mellé, és én írtam, amit az öreg mondott. Jól emlékszem, hogy a falunkban 82 család élt ez időben. A föld összeírása után így osztották a földet: akinek nem volt semmi földje - kivált azok akik a habomból hazajöttek -, kaptak 3 hektárt. Akinek nem érte el a régi földje a 3 hektárt, azt kiegészítették. A háború miatt annyi katonaszökevény volt az erdőben és néha néha éjjel betörtek a faluba és vitték a bárányt, malacot, amit értek. Senki nem mert védekezni, mert agyonverték. Addig volt ez, amig meg nem jelent az amnesztia, menjen mindeki haza, nem lesz semmi bántódása. De mégis kapódott két betyár szökevény, aki a rendeletre se hagyta el az erdőt. Ezek aztán szép munkát végeztek. Amikor a népek kimentek a határba kapálni, odamentek hozzáik, elvették az élelmüket, az embernek haza kellett menni, mert éhen nem birtak dolgozni. Volt egy Péter János nevezetű juhász, de nagyon fukar volt az öreg. Bementek az esztenára [juhodály] ezek a betyárok és kérték az öreget, hogy főzzön egy málét, mert éhesek. Az öreg nem akart. Mikor verni kezdték az öreget, rögtön hozzá fogott málét főzni. Ettek egyet, jól megrakták a zsákot birkasajttal és még a juhászt es elvitték magukkal, hogy vigye a terhet. Nem es engedték haza 3 napig. Akkor es úgy, hogy megszökött. Igy az öreg megijedt a tolvajoktól, a mezőről beköltözött a faluba, a Gyülövest-be. Igy kerültem én es hozzá csobánnak [juhász] johokat őrizni egy másik fiúval, aki 16 éves volt, én meg 12 éves. Amikor ők fejtek, én hajtottam a birkákat az esztrungába. Jó dolgom volt, én irtam essze a birkákat, én számoltam ki mennyi túró jár az embereknek. Csak egy dolog volt rossz, az öreg olyan fukar volt, sajnálta, hogy én sokat eszem. Mindig mondta a cimborámnak: „nézz csak oda János mekkora darab túrókat