Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

TANKÓ JÓZSEF (Jáni): Ilyen volt... (Elbeszélés)

met elfogtak az oroszok. 80-unkat behajtott 3 orosz! Hova lett a mü vitézségünk? Még egy féreglikba es bébuttunk vóna. Valahogy ott es a főorosz bizalmába férkőztem, ingem küldött még két oroszval élelmet szerezni a faluban nekünk s az oroszoknak es. Visszakésértek Besztercére, Désre, s onnat irány Nagybánya, a láger. Na, mondom, itt baj van! Egyik nap elküld az orosz, hojzak egy seprűt, hogy egy termet seperjünk ki, ahova behajtsák a foglyokat. Közben elhatároztam, mi lesz, az lesz, én elszököm. Ugy es lett. Beszöktem egy törökbúzásba s usgyi! 200 métert se mentem, s há látok az uton egy csomó román csendért. Na, most mi lesz, Jóska. Belébuttam a törökbúzásba, mi lesz, a lesz! Velem vót az imádságos könyvem s hiszik vaj nem hiszik, de ingem a jó Isten, a babba Mária s az imádságos könyvem mentettek meg! Hogy vissza menjek vaj 17 évet, 1927-ben megbérmált Majláth G. Károly püspök ur s a bérma keresztapám ajándékba adott egy Szent Antal imádságos könyvet, ez örökké velem vót. Amikor a fiúk mentek kártyázni, én mentem a bokor mellé imádkozni, ingem igy tanyitott édesapám. Ekkor es elévettem a könyvecskémet s imádkoztam ott a törökbúzásban. Mikor hírt kaptam, hát jő egy orosz feléjem. Ugy megjettem, lábra akartam szökni, de az áldott főd ugy húzott, meg se tudtam mozdulni, bekukucskáltam magam alá s mondom: no, Jóska, ide folyik ki a véred. Szorítottam az imádságos könyvet. Az orosz eljött ujan 20 méterre s akkor eltért más irányba: ott éreztem hogy az embert védi az imádság. Na, amikor megszabadultam innét es szerencsésen, indultam tovább: Magyarbetlehem, Somkereki, Szeretfalva, az új vonalon jövögettem hazafelé gyalog, üsmertem a helyeket met itt vagonéroztak bé. Ujan éhes vótam, hogy má csak elig-elig eregeltem és nagy vót az örömem, amikor megláttam egy ujan bótfélét. Bementem s kérdeztem, valamit nem tudna-e valaki adni, tejet, akármit. Hézám se szólt senki, pedig többen es vótak. Egyszer valaki megunta a könyörgésemet s elordította magát: Du-te si care do to Horthy! Pune^i mîno pe el! [Takarodj, kérj Horthy tói! Fogjátok meg!] Na ilyen ez a híres neves román vendég szeretet, így szeressük mü egymást! De hát én hova