Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

TANKÓ JÓZSEF (Jáni): Ilyen volt... (Elbeszélés)

vóna lenni, met ugy-e messzünett jött embernek nagyot lehet hazudni. Én ijenvel soha nem próbálkoztam, én tisztán megmondtam, mint a székely az ökrinek, hogy ki vagyok. De az őrmesterünk, az egy erősen barna bőrű csóró vót s úgy mondta 18 hektáros búzafődes gazda. A katonaság tudta, valahonnat kiszivárgott, hogy bádogos. Ez nem lett vóna baj, met itt erőst essze vótunk vigyiilve, csak nem kellett vóna csúful bánjon másokval: unta a székelyt, a csángót! Én kezdtem vitatkozni a barna őrmestervei, met én es erőst nyakas vótam. Meghallja a százados a vitánkot s ő es belé avatkozik: - Tankó, hová való? - Csik, Gyimesfelsőlok, csángó vagyok! - Maga, Varga? - kérdi az őrmestert. Az mondja a falut. A kapitány üsmerős vót arra felé, s azt es tudta, hogy ott fele román, negyedrészt cigány s a maradék magyar. - Úgy hogy ne mind hencegjen Varga! No az el es hallgatott, mint az Anyafőd, letörtük a szarvát. A lovászok nem győztek nekem hálálkodni. Ilyen az ember! Pedig a golyó előtt mü mind egyformák vótunk. Azután sokszor hallottam, annyit szidták a magyar tiszteket, gőgösök, csúfondárosok! De hát hogy lehet egy kaptafára mindenkit felhúzni? Nekem nem vót bajom velük, ingem szerettek s én es őket. Má azokot, akikvei bajom vót. Mozgalmas vót az élet, e közben megfordultam Szászrégenen, Zsibóban, Nagybányán, Szatmárnémetiben, Máramarosszigeten, Kőrösmezőn, Tatárhágón, Havasalja vót az utolsó állomás, s aval lengyel fődre léptünk. Vorotka vót az első állomás, majd Zobi, ahol egész nyáron a szekerek vei hordtuk az élelmet a frontra, minden éjjel 30-40 km utat tettünk meg. Nem örvendeztünk, mikor útnak indultunk este, met sokszor estünk partizán tűz alá. Azt nem mondom, hogy nem féltünk, de ugy belefásultunk, hogy mint valami gépek csak bólogattunk s mentünk. Vajon még leszünk-e rendes emberek ha megmaradunk es. Rendes ágyban, levetkezve aluszunk-e még? Mióta nem láttunk lepedőt! A kapca hetekig nem száradt meg a lábunkon. Látszott, hogy kezd rosszul menni a front. A tisztek es, még a nagyszájúak es, kezdtek csendeseb-