Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

Amit a legnagyobb hibának tartok, a felső szervek részéről az volt, hogy az időkbe nem azt vetettünk, amit mi akartunk, hanem amit a járási szervek kényszerrel velünk leszerződtettek. Például: nem akartunk szerződni dohányra, gyapotra, koleánderre, és még a jó isten tudja milyen gyógymagokra, amit nem is ismertünk. Mivel az elnök nem akarta aláírni ezeket a szerződéseket, azt mondták az elnöknek üljön be a kocsiba, elviszik egy kis sétára, kivitték a tőfűi erdőig és ott azt mondták neki, itt vannak a szerződések, ha nem írja alá tovább viszik. Az elnök, Polc Antal azt mondta, adjátok ide elvtársak, aláírom én, csak tovább ne vigyenek. így aláírt az elnök 50 kh gyapotot, 20 kh dohányt, 20 kh koleándert, 20 kh gyógyfüvet. Tavasszal megjöttek ezek a magvak, el is vetettük mi, de a gyapotból nem lett egy sapka gyapot, a dohányból, amit kipalántáltunk nem lett egy zsák dohány, a többi magvak még ki sem keltek - szerencsénkre. Több mint 10 kh. hold ment veszendőbe, semmi haszon nélkül. A gépállomásnak a szántást, művelést meg kellett fizetni, azokat a drága magvakat szintén meg kellett fizetni. Ezek után jött még egy másik csapás, a beszolgáltatás. A terület után ki volt vetve ennyi és ennyi marhahús, ennyi és ennyi disznóhús, baromfi és tojás. Házról házra jártunk és vettük a tojást meg a baromfit, mert a tsz-nek nem volt még egy tyúkja sem. A tojás darabját megvettük 1 forint - 1,20-ért és a beszolgáltató fizetett 35 fillért. A baromfi darabját szintén megvettük 25 forintért kilóját és kaptunk 16 forintot. A marhahúst még birtuk valahogy, mert odaadtunk 2-3 öreg tehenet vagy üszőt. Viszont a disznóhúst szintén nem tudtuk teljesíteni, mert még az anyakocákat is le kellett volna adni, hogy teljesítsük a beszolgáltatást. így megfizettettek velünk mindent. Ósszel, amikor a zárszámadást készítettük, megvolt a nagy nulla. Ennyi és ennyi 100 ezer forint deficittel zártunk. „Nem baj elvtársak, a jövőben jobban dolgoztok, hogy többet kapjatok." Ez volt a felelet. 1953-ban Pista fiam befejezte a vájár iskolát és elkezdett dolgozni a bányában, mint vájár. Amikor hazahozott havonta 2-3 ezer forintot, ő egy hónap alatt többet keresett, mint én egy