Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

TANKÓ JÓZSEF (Jáni): Ilyen volt... (Elbeszélés)

Ugy es vót, hogy két hónapot kaszáltunk egy végbe. Szakadt széjjel a hátunk. Azt mondja Istán: - Jaj, édesapa, én má nem birom, én úgy meguntam kaszálni. - Fiam, én soha se es szerettem, de muszáj csinálni. Kell az állat, a tej, a pénz. Miből veszek bocskort, cipőt, csángós szijat, kalapot. S élelmet? Igen, mert az őtözethez a legtöbbet otthon az asszonyok elkészitették kenderből, lenből, gyapjúból. Met mi es kellett egy fiúnak? Vót egy kicsi fekete csángós kalapom. Má az én üdőmbe ujan kicsi karimájú vót, zsinór kereken. Nagyapáméknak még ujan nagy karimájú vót, látszik a fényképekről es. A kalapot úgy vették. Azután vót kenderből, lenből fejér ingünk, fejér szük gagyánk, nem ujan bő, mint a rományoké! A küsebb gyermekek, 10-12 évig nyáron duligába jártunk: volt egy hosszú, térgyen alóli ingünk, s alól nem vót semmi, gagya se. Otthon így jártunk. De ha valahova mentünk, gagyát húztunk, s bocskort, vaj bakkancsot. Még vót télre, őszre bundánk: vót mejes bunda, mellény bunda, ujjas, karmantyút nyárra köttek ende tűvel,ezt a férfiak kötték, botost, s az aljára, hogy erőst ne csujszon, valami gumis dolgot vártak. Aztán a 30-as évekbe bejött a magyaros gúnya es: posztót szőttek, s abból [szürke posztó] priccses nadrágot, mellényt, s kabátot varrattak a legényeknek, felnőtteknek, s kozsokot. A leánkáknak, amikor mü kicsikék vótunk, mi kellett? Csángós ing, öv, bemyóc, karinca, pendely. Itt a bugyi egész a 60-as évekig nem vót divat. A fejérnépek, főleg télen csórikát [posztó szárvédő] viseltek a lábikon, bocskort, cipőt, ünneplő csizmát, ruhát (fejkendő) főkötőt, télen nagy ruhát, rövid vagy hosszú kozsokot, s úgy férfiak mint asszonyok fekete hosszú zekét es hordtak. Ugy ahogy má mondtam, egész nyáron a kalibánál vótak a gyermekek, rendesen elvadultunk, ősszel, amikor haza vittek, úgy féltünk az idegen embertől, hogy mind a házhátához buttunk el, amig elment. De nálunk akkor más rend es járta! Ma ha valaki idegen mejen a házhoz, a köjök az az első az asztal mellett. Akkor apánk csak reánk nézett, s mi tudtuk, hogy a sutuba a helyünk. Én éreztem, hogy szeret édesapám es, de ujan szigorú ember vót: ő sokat nem veszekedett, de erőst féltünk