Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

Kimentünk a városba, elmentünk a misére. Meggyóntunk, mint aki készül a halálra. Csak bejön a templomba két német katona. Egyik beül a padba, a másik bemegy a sekrestyébe és amikor jött papi ruhába, ment fel az oltárra és kezdte a misét latinul. Még ő osztott nekünk szentséget, akik meggyóntunk. így teltek el az 1941 évi húsvét ünnepei. Nagy ünnepnek tartottuk gyerekkorunkban, de még felnőtt korunkban is az évi ünnepeket, például karácsony, újév, húsvét, július 20. Szent Anna, amikor búcsú volt a faluban. Voltak még más ünnepek is, de nem olyan jelentősek, mint például a karácsony. Ezt az ünnepet vártuk mi gyerekek a legjobban, mert bizony egész nyáron mezítláb jártunk, de ősszel megjöttek a hidegek és nekünk nem volt cipőnk, de még bocskorunk sem. Azt is jól tudtuk, hogy karácsonyra vágnak disznót és megnyúzzák, a borit kifeszítik és megszárítják. De ezt csak karácsony előtti napokban szabják fel. Édesapámnak volt dolga, mert minden gyerek részére bocskort kellett varrnia, de még magának, meg anyámnak es, úgyhogy 2-3 napot is igénybe vett, amig megvolt 6-7 pár bocskor. Ha jó kedve volt és ráért, megvakarta a szőritől, ha nem ért rá, úgy varrta meg szőröstül. Úgy néztünk ki, mint valami sündisznók, de az se volt baj. Jó hogy volt bocskorunk és ki tudtunk menni a jégre csúszkálni. Édesanyánk szabott szép fehér kapcát lepedőből, jó hosszú madzaggal odakötöttük a bocskort a lábunkhoz és mentünk is a szomszéd gyerekekhez büszkélkedni, hogy milyen szép bocskorunk van. Közben megbeszéltük, hogy menjünk karácsony estéjén énekelni, mert az volt a szokás. Meg kellett tanulni az éneket, amit az ablak alatt fogunk énekelni. Az idősebbek tanították meg. Kelj fel keresztény lélek A nagy Isten közeleg Tehén is be a jászolba Úr Jézus fekszik abba Ő én szerelmes Jézusom