Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

Valóban az oroszok be is értek Hercába. Mi vártuk a parancsot, hogy mikor lőjünk rájuk, de parancs nem jött. Hanem egy század, amely őrségbe maradt Hercában, mert ilyen hirtelen nem lehetett kiszállítani. Amikor a századparancsnok hajnalban kiment és meglátta az orosz tankokat meg az ágyúkat, ragadta a pisztolyát és rá akart lőni az oroszokra. De nem volt mikor, mert kapott az oroszoktól egy soroztot, és ott esett essze az ajtóba. Amikor kiért a hír hozzánk, felbőszülve a tisztek és katonák, hogy lőjünk mi es rájuk, de a felsőbb tisztek azt mondták parancs nincs, aki lő saját felelősségére lő. Szidták a tisztek Károly királyt, mondván eladta az országot az oroszoknak. Elfoglalták Besszarábiát, Bukovina és Moldva egy részit, amit többé vissza sem adtak egész 1941-ig, amig meg nem kezdődött a második nagy világháború. Még ott voltunk egy hétig, őriztük az oroszokat, amig meg nem érkeztek a határőrök, felvátottak és mi nagy örömmel, hogy megyünk haza, de nem így történt. Kivittek Erdélybe, Kolozsvárra, hogy támadjuk meg Magyarországot és foglaljuk el Erdélyt a Tiszáig. Két hétig ott voltunk, vártuk mindig a parancsot, mi lesz. Egy nap a százados kijött és beszédet tartott. Azt mondta: „Katonák, legyetek készen, mert három nap múlva meleg könyeret eszünk Pesten. A disznó magyarok azzal fenyegetnek, ha ők kijőnek Erdélybe, még az állapotos román asszonyokat es felkoncolják." Másnap kijött hozzánk egy főhadnagy és egy hadnagy, láttuk igen szomorúak. Megkérdeztük őket mi újság? Azt felelték: „Vesztettünk katonák. A bécsi döntésen úgy döntöttek, hogy vissza kell adni Erdélyt a magyaroknak egészen Palánkáig és még máma meg kell kezdjük a visszavonulást. Mert Hitler olyan döntést hozott, minden nemzet a nemzetjéhez kell menjen. Erre még meg es vicceltek engem a katonák. Azt mondták: „Laczkó te magyar vagy, lehet, hogy ki kell menj Magyarországba." Erre én azt mondtam nekik: „Ez lehetetlen, én Romániában születtem, apám, nagyapám es sorba." De magamban azt mondtam: „bárcsak úgy lenne."