Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „A szegény öreggel ötvenkilenc esztendőt éltem..." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

ő meg szegény ott állt nem tudom mennyi ideig. Úgy megfázott, olyan beteg lett, hogy két hónapig feküdt az ágyban. Megkapta a tüdőbajt. Ugye mi nem tudtuk, hogy arra fejlődött. Másik esztendőbe meg is halt. Hogy hányba volt, nem tudom már azt se. Én már mindent elfelejtek. Hogy hova lett az eszem? Volt, hogy két tehenet fejtem, arra az úton végig nem volt egy tehén se, mindenkihe' hordtam, és egy héttel előtte megmondták nekem, hogy holnap vagy holnapután, szerdán vagy csütörtökön ide meg oda adjak egy, két liter tejet. Még azt is eszembe tudtam tartani, ha húsz fillérrel fönnmaradt valaki. Nem felejtettem el még egy év múlva se. Most meg ha máma elbeszélek valamit, már holnap nem tudom. Hajaj, sok mindenen keresztülesik az ember egy életen. - A vője hogy került a házhoz? - Hát eljött, oszt ittmaradt. Ittveszett. Rossz, részeges. Hát kezdetben nagyon jó volt, nem volt vele semmi baj se. Csak utóbb, ahogy többet keresett, ő is bemártotta a nyelvit az ivászatba. Most egy jó tíz éve, oszt azóta mindig rosszabb, egyre rosszabb. De ugye itt van, mit csináljunk. Harminchat év után váljanak el? Küzdeni kell vele. Ugye az ő szülei nagyon szegényen éltek. Az anyja elég kacifántos asszony volt. - Miért? - Hogy magyarázzam ki magam? Olyan hirtelenszavú volt. Nem idevaló beszéd volt az no, amit ő mondott. Hát ő nem akarta, hogy a fia elvegye Marit. Először akarta, aztán később más kellett volna. Hogy ki, nem tudom. Mindegy. Oszt akkor megharagudott ránk, hogyhát mi a jó fiát elvesszük, meg ilyeneket beszélt. Mondom, vigye vissza a jó fiát, aztán megszabadulunk tőle. De aztán megint jött. Ahogy szokták mondani, olyan volt, mint az idő, hol kiderült, hol beborult. Ilyen volt. Aztán ittveszett nálunk Márk örökösen. Mi az öreggel nem nagyon veszekedtünk, csak őmiatta. Mert hányszor hazajött olyan részegen, hogy nem is tudtuk, mit mond. Én veszekedtem vele, Vencel mindig csendesített, de Márk olyanokat mondott, ami engem nagyon sértett. Az öreg meg pártolta: - ne szólj neki egy szót se, hadd mondja. Sokszor eszembe jut, hogy megveszekedtem szegényt, de Márk volt az oka, mert annyira berúgott. - Márk egyedüli gyerek? - Négyen voltak ők testvérek. Van egy nénje, az a legidősebb, utána Márk következik. Aztán egy másik lánytestvérje, az Tatabányán lakik. Az öcscse itt lakik a telepen, az is nős már régen. Három családja van. A lánya férjhezmenő, menyasszony no, de iskolába jár még, a fia meg gimnáziumba. A