Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „A szegény öreggel ötvenkilenc esztendőt éltem..." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

Volt egy tízliteres korsónk, ezt televettük egy ünnepre, ez elég volt. Nem szerette a férjem a bort, meg semmilyen italt se. Egyetlen egyszer volt részeg az életembe. Búcsúkor. Vendégelünk ezekkel a sarudiakkal, mindég eljönnek, ugye nálunk Lőrinckor szokott lenni a búcsú. Oszt ő szegény nem itt sose, hogy be ne rúgjon. Egyszer azt mondta, - majd meglátod, én holnap berúgok. Akkor el voltunk gépelve, oszt itt volt a kis fészer mellett egy nagy kazal szalma, hát kiment szegény öreg oda lefeküdni. Nem dölöngőzött semmit, de nagyon beteg volt, hányt is, minden baja volt. Jaj, még sirattam is: - Jaj, Istenem, pocsékra vetted magadat! - Nem itt többet sohase. Lagzi volt, a Ficzeréé, itt voltak az emberek, ivott mindenki jócskán. Vencelnek zöld pohara volt, nem látták az emberek, hogy tele van-e vagy mi van benne. Oszt mindég fenékig itta. Édesapám meg, ő nagyon bírta az italt, de nem rúgott be, idejit se tudom, hogy részeg volt volna, pedig hát tizenkilenc esztendeig laktam odahaza. Hát lelkemadta édesapám beszélte énnekem, - nézd, ez az ember, hogy bírja. Máskor nem kell neki, most meg mindég fenékig hajtogatja. Én már majdnem be vagyok rúgva, neki meg semmi baja. — Aztán másnap bevallotta Vencel, hogy ő a zöld pohárba sose öntött magának, nem látszott át az a pohár, oszt mindenki csudálkozott rajta. Istenem, istenem, nagyon megemlegetjük szegényt, a jóságát. így van ez, egyiket a jóról, másikat a rosszról. . . Ő annyira tartózkodott mindentől, ő egy fajtalan, haszontalan szót nem mondott volna. Nem szerette, egyáltalán nem szerette, ha valaki a szavakat kifordítja. Nem káromkodott ő, nem úgy volt, hogy istenszentség járta volna, mint a mostani fiatalasszonyok meg emberek között. A vömre is sokszor ráveszekedett. - Hány gyerekük született? - Kettő volt, de már csak ez az egy van, a Mari, akivel itt lakok. Ő született 25-be, Margit 35-be, de ő csak tizenöt esztendeig élt, meghalt. Több nem lett, nem is lehetett azután nekem. - Hogyan halt meg? - Tüdőbajos lett. Megfázott szegény. Jaj, nem is tudok mit mondani. Mikor van a fölszabadulás? Április negyedikén volt, hogy megfázott. A szép nagy hajával mindég hajadonfővel járt. Akkor köttem neki egy szvettert, abba ment el az ünnepségre. Jó idők voltak nagyon, úgyhogy már szvetterbe lehetett iskolába járni. Nyolcadikos volt. Oszt ahogy elment szegény, kimentek ünnepélyt tartani a ruszki sírokho' a temetőbe. Oszt olyan esőt kaptak! Fagyosat, jegeset, oszt rácsapódott a nagy hajára a jég. Nem eresztette be a tanító. Aki merészebb meg ügyesebb gyerek volt, az behúzódott valami alá,