Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „A szegény öreggel ötvenkilenc esztendőt éltem..." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

jött vagy ötször-hatszor, de az itt volt déltől estig. Nagyon odavoltak az öregér. Nem tudom, mindenkiér így agitáltak -e. A végin már azt mondta Vencel, hogyhát beszáll, ha nem danolják mikrofonba a nótáját. De még ki se ért az agitáció az utcából, már hallottuk: — Karkus Vencel ennyi meg ennyi földdel belépett a téeszbe, üdvözöljük a téeszbe, és küldjük neki ezt a nótát. — Azt küldték, hogy nem akar az ökörcsorda legelni. — Na — mondom, — öreg, húzzák már a nótádat, mehetsz a téeszbe. - Mennyi jószágot vittek be? - Volt két tehenünk, az egyiket eladtuk, a másikat bevittük. Vagy két esztendő múlva vettünk újra, de igen nehezen tartottuk fenn. A vőm ötvenhatvan méter Laskó partot kapott. Az öreg, szegény Marival lekaszálta, betakarította, hazahozták ide, összerakták kazalba, oszt kitartott esztendeig. De akkor már nem neveltünk jószágot sokat, én nem szerettem. Az az egy tehén elég volt, senki se szerette a tejet, hát akkor minek. Csarnok nem volt még akkor. — Vencel bácsi mii dolgozott a téeszben? - Hát, csak gyalogmunkás volt ő. Kaszált meg gyűjtött, permetezni is járt. Mink a lányommal meg kapáltuk a háztáji földet. Az egy holdból lement a háromszáz kvadrát krumpliföld, a többi kukorica volt. Meg két és fél hold kukoricát is kapáltunk harmadába, azután meg három-négyszáz kvadrát cukorrépát kapáltunk. Borzasztó sokat dolgoztunk Marival, szegénnyel. De hát Mari is hiába töltögette ott az idejit, mert nyugdíj, semmi nem jár neki utána. Ugye mi nem voltunk tagok, csak Vencel. Szegény öreg, nagyon jó ember volt. Mindenki szerette, sokan is jöttek hozzánk mindég. így téli időbe, öt-hat óra között, vagy még hamarabb, hozzáfogtak kártyázni. Ezen az asztalon kártyáztak, még a régi, ámbitusos házunk volt. Öten-hatan összejöttek, és nekifogtak, kúenc-tíz órakor - adjon Isten jóéjszakát — mindenki elment. Ez így volt télidőbe. Mikor kinyílt a tavasz, már nem kártyáztak tovább. Vasárnap összejöttek néha-néha, de csak vasárnap délután. - Mit játszottak? — Filkóztak. Ennek nem tudom, mi az igazi neve. — Ilyenkor kínálták valamivel, enni-innivalóval a vendégeket? — Á, nem. Mind vacsora után jöttek. Hát ki győzte volna ezt. - Nem is ittak? — Nem. Soha semmit, nem is volt itthon. Csak karácsonykor, farsangkor, húsvétkor meg búcsúkor volt borunk. Ennyi bor volt a háznál, kedves.