Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „A szegény öreggel ötvenkilenc esztendőt éltem..." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

szerették Vencelt. Egyszer aztán azt mondja édesapám: — Vigyétek már haza ezt a jányt, mert a többi gyerekkel ez is azt mondja az apjának, hogy — Jön Vencel. — Nem azt mondta ugye, hogy apám vagy valami, hanem csak Vencel. — Napszámba sem ment el Vencel bácsi? — De, napszámba járt, pénzt keresett azért, mert hát a tehénből se éltünk volna meg egészen. — Édesapja után mikor jussolt? — Utána már nem jussoltam semmit, mert a téeszcsébe bevitték, az odalett. Három év alatt kaptunk 250 forintot. Nagyon csekély volt. Semmise. — A jószágjuk gyarapodott tovább? — Mindég volt két tehenünk, azok ellettek, a borjúkat neveltük egy kicsit, aztán eladtuk. Már az utóbbi időben nem volt érdemes. Még a tehenet is eladtuk, mert az is olyan olcsó volt, hogy nem érte meg tartani se. Hatvannyolcig volt tehenünk, akkor el kellett adni kényszervágottnak, mert drótot nyelt. Utána nem lett. Mert ugye akkor már a kaszálás is olyan körülményes volt, csak a Laskó partra mehettünk. A vőm a vízügynél volt traktoros, kapott a Laskónál kaszálni valót. Bikánk is volt, de nem sokáig, mert a vőm, Márk igen félt tőle. Pedig fiatal kis bika volt, de ha Márk bejött az ajtón, az úgy fújt, úgy kapart, hogy ijesztő volt. Azért aztán nem is lett többet. Az öreg azt mondta, hogy ő nem kínlódik egyedül vele. — Lovat nem tartottak? — Ló nem volt nekünk, nem szerette az öreg. A világér se kellett volna neki, de egyszer Márk vett egyet. Jaj, de haragudott érte. Nem is hajtotta. Befogni befogta, de már az úton a falu végin, ahogy mentünk ki Tepélynek, odahajította nekem. Egy szürke ló volt, nagyon hanta a farát. Nem sokáig tűrte Vencel. — Mikor vettek a három holdhoz kettőt? — Hát, azt szám szerint nem tudnám megmondani, kedves. Mikorára a téeszcsébe ment be Vencel, akkor már az öt holddal ment be. No, ötvenhatba, amikor a forradalom volt, előtte voltunk benne egy esztendeig. Azután kiadták a földet, az a téeszcsé felbomlott. — Miért lépett be Vencel bácsi? — Mert úgyis elvették a földet. Másutt adtak nekünk, de igen rossz helyekre nyomtak bennünket. — Hát öreg, — mondom - nincs más mód, eredj bele! Majd megleszünk. Ha a többi megél, mink is megélünk. - Nem akarta szegény, gondolom, sajnálta azt a kis földjit. Később aztán eggyé vált az öszszes téesz, és jöttek agitálni az öreget. Járt hozzánk egy ember a tanácstól,