Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „A szegény öreggel ötvenkilenc esztendőt éltem..." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

— Emlékszik a nagyszüleire, Julcsa néni? — Vass nagyapámat én már nem ösmertem. Édesanyámat Vass Margitnak hívták, nagyapámat meg Vass Sándornak. Kilencvennégy éves volt hogy meghalt, oszt egy unokája se volt. Négy gyereke volt, de csak éppen nősök voltak meg férjhe' mentek, nem volt gyerek. Aztán én voltam zsákba, hogy már így mondjam, mert ő meghalt így június körül. — Melyik évben? — 904-be. Én ötbe, utána februárba születtem. Csak arra emlékszek, hogy édesanyám sokszor beszélte, hogy ők hordtak hazafelé Tepélyről búzát, olyan rakott kocsival, lovaskocsival, hát ugye még akkor az volt, és amikor mentek odafelé, édesapám minden hajnalkor bement nagyapámhoz. Nyári idő volt, Vass nagyapám a háza előtt feküdt, nagy széles ámbitusa volt, ilyenforma dikója, oszt azon feküdt. Édesapámék már mentek hajnalkor, két-három órakor Tepélyre, mert az nagyon messzi van, majdnem tíz kilométer. Oszt ugye háromszor fordultak naponta. Ugye annak idő kellett, kedves. És minden hajnalba bement hozzá, ott feküdt az ámbituson. No nem ámbitus volt, csak úgy hívtuk, hogy ereszét. Az ereszét alatt feküdt. Mindig megtöltötte Vass nagyapám pipáját, rágyújtott, és úgy hattá ott. Mindég emlegette nanám, hogy nagyapának csak az a dohány volt jó, amit édesapám megtöltött neki. Élt még a Vass nagymama, az meg Zbiskó Klári volt. Az még élt, de más család nem volt ott. — A Vass család nemes volt? — Nemes. Volt Vass nanámnak, hogy már így mondjam, volt is nemeslevelük. Nem láttam sose, csak már emlékszek rá, mint gyerek. Nem kíváncsiskodtam soha, rámába volt fölakasztva. Mikor Sándor bátyám, édesanyámnak testvére őrmester lett, főszámvevő, még a nemesievei is kellett hozzája. De nanám csudán őrzötte. Azt mondta édesanyám, hogy a kebelibe vitte el. Levették a rámárul, oszt úgy vitte el. Úgy őrizte, hogy el ne semmizzék. Nem adta ki a kéziből se. De hogy hova tette el, senki se tudja. De még a Veres nagyapámnak is volt. — Az is nemes volt? — Hogy hogy volt, azt már nem tudjuk. Azt sem tudom jobban mint ezt. Nanám úgy emlegette szegény, hogy nemeslevél is volt a Veres nagyapámnak, de elsemmizte. De lehet, hogy nanám magához vette, hogy az övé legyen. Ennyit beszélt róla. — Őket hogy hívták? — A nagypapa Veres Márton volt, a nagyanyám meg Dávid Borbála.