Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)

volna, mondja. Ejnye az istenit neki, azt mondja, szalad fölfele, feleségit zavarja lefele, — eriggy az anyádat, káromkodott csudára Gerzson. Azt mondja, — nem szegy elled magad? Ez az asszony már ki is mos, oszt éhen, éhen van. Hát nem szégyelled magad? Jajj, jött az, jajj Örzsi néni, jajj, miért jött el ilyen hamar, mindent az izélt ottan, azt mondja neki az ura, semmit se csinálj, adjál enni! Oszt tovább hagyjad. De már mikor megvolt a reggeli, már az nem esett jól tudja e, már nem esett jól. Már tele voltam avval az ideggel, meg mit tudom én mivel. Mostam. Nem is nagyon szóltam, Gerzson hiába beszélgetett. Azt mondja, — Örzsi néni, haragszik? Hát mondom — nincs jó kedvem. Maga mit szólna mondom, ha nem adnának tíz óráig se enni. Oszt én már öt órától mosok. Osztan a lányom is járt hozzájuk, a Bözsi. Még ő temettette el a Bözsit. A lányomat. Hát mondja, miből temettettem volna el? Hazahozták szegényt csütörtökön a tarlóról kocsival, ugye, hát énnekem nem volt pénzem. Ugye meghalt. Ott ríjok a konyhában, anyámmal, - jajj édesanyám, mondom, hogy temettetem el én a lányt. Miből temettetem el így. Azt mondja édesanyám, — hát fiam majd eltemetteti a tanács. Hát tudják, hogy szegény asszony vagy. Eltemetteti a Tanács. Erre Gerzson belépett. A lány meg odabe feküdt az asztalon, mert még akkor nem is volt ilyen temetőház, tudja e. Csak az asztalon volt kiterítve. Azt mondja, hogy — mi lelte magát örzsi. Mondom, semmi se. Nagyon nagy bánatom van. Most hogy temettetem én ezt a lányt el. Azt mondja, — ne törődjön vele. Ne törődjön vele, már délután itt lesz a koporsó. Megértette. Ne ríjjon. Meg ne halljam, azt mondja, hogy sírjon. Én elintézek mindent. El is intézte. Olyan temetést csinált a lányomnak, hogy csuda. Úgy elintézte. No, estefele két cigány hozza à gyönyörű koporsót, akkor nem lehetett kapni még deszkát se. Osztan valahol vett Gerzson deszkát. Szépen be volt festve fehérre. No, Örzsi, azt mondja, itt van már a szép koporsó. Bele is tettük a lányomat. Azt mondja, ne törődjön semmivel, pappal, kántorral mindent elintéztem, maga nem fizet sehol se. Csak menjen be a paphoz, meg a kántorhoz. Hát jól van. Bementem a kántorhoz meg a paphoz. De nagyon ríttam. Hát ugye tizennyolc esztendős lány! Hát a szívem majd megrepedt érte. Azt mondja nekem a pap, hogy - ide hallgasson kedves, maga nekem nem fizet semmit. Én eltemettetem a lányát, úgy, ahogy kell. Elég, ha az ura szenved, azt mondja, én eltemettetem. No, jól van. Bementem a kántorhoz. Azt mondja a kántor, — ide hallgasson már örzsi néni. Semmit nem kérek, semmit. Árva lány, az apja szenved, azt mondja, én úgy eltemettetem, rendesen. El is temették. Csak a harangszóért én fizettem. Tudja, hogy