Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)

fizettem azt ki? A dunnámat adtam el. A dunnámat adtam el kedves, két nagy dunnám volt, és eladtam. Abból fizettem ki a harangszót. Abból. így temettettem el a lányomat. Ennyit szenvedtem már én, oszt ó, tessék. — 45-ben volt, amikor az örzsi meghalt? — Igen, igen, igen. Elment vasárnap tőlem, semmiféle baja nem volt, csütörtökön meg már hozták halva. Kocsin. Igen. Tizennyolc esztendős lett volna szeptemberben. — Hány osztályt járt? — Ő mind a hatot kijárta. Az olyan okos lány, hogy csuda. — Mi lett vele? Elkerült ő is szolgálónak vagy cselédnek? — Nem cseléd volt a lelkem, csak így járogatott kapálni. Meg elment kéthónapos summásnak. Kétszer volt oda. Aszalón, én már nem tudom, milyen uraságnál. Ott adtak neki ugye búzát, szalonnát, meg pénzt. Ő csudán szeretett dolgozni. Mikor az apja meghalt, gondolja el, őt se bírtam eltemettetni. Az apját. Meghalt a lelkem. Akkor is úgy voltam, mint a lányommal, hogy no most hogy temettessem el. Oszt őt is eltemettette a tanács. — Ő itthon halt meg? — Itthon. Hét hónapig volt itthon, mikor Oroszországból hazajött. — Fogságban volt? — Igen. — Hányban jött haza? — Mikor a foglyok, a többi, én nem tudom hányban. Oszt hazajött a lelkem betegen, oszt én hét hónapig itthon ápoltam. De semmi nem volt. Hazajött, odavolt három évig, ugye mi lett volna? Oszt a tanács temettette el. Azt mondja énnekem a Nagy Imre a tanácson, nagyon ismert engem. - Ne gondoljon semmire, mi majd intézkedünk. Megérdemli, kívül szenvedett három évig. Nem került egy fillérembe se, mert ugye mindenütt dolgoztam, mindenütt ismertek ugye. — Örzsi néni mosni akkor járt, amikor a férje még élt és itthon volt? — Akkor nem jártam. Nem engedett. Hazajött, megmondta, hogy meg ne lássa, hogy mének. De mikor meghalt, akkor kezdtem, már nem tartottam senkitől se, újra kezdtem. — A férje életében milyen munkákra járt? — Mentem kapálni, napszámba, ilyenekre. Őt a leventékkel vitték el, igen, negyvennégybe, azt hiszem, aztán összefagyott szegény három eszten-