Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)

mentek a vízbe a doktorral. Azt mondja, — Gyuszikám, Fauszt nem jön, mert Fausztnak hívták az urát. Azt mondja neki a doktor, - minek is jönne ő, nem bírja ő a vizet. - Fauszt odajött aluszni hozzánk, leült a pokrócra, le volt terítve három pokróc, oszt odajött hozzánk. Azt mondom egyszer, mert úgy mondták, hogy tekintetes úr. - Tekintetes úr, hát nem tetszik menni fürdeni? — Nem megyek Örzsi, azt mondja, — minek? Hát tudott ő mindent, ugye, hogy és mint voltak. Szóval nem bánta na. Nem bánta, hogy az ő felesége hogy és mint volt. Azon kezdem, hogy amikor a doktor idejött a faluba, a jegyzőékhez ment kvártélyra. Ezek meg idejártak Fausztékhoz, nagyba ment minden, ittak este meg mindenféle. Oszt valahogy az asszonyom elcsábította a jegyzőnétől a doktort. Mert akkor a jegyzőnét szerette. De hogy mi volt ottan! Nagy veszekedés. Majdnem megmarták egymást azér a kis pállottszájú doktorér. Mert igazán semmi kis ember volt, amikor idekerült. De aztán mindig jött ugye Fausztékhoz, mert ezek mindent azt csináltak, amit ő akart. Főztek rá, meg minden, oszt úgy kihízlalta az asszony! Olyan gyönyörű ember lett, hogy csuda. Osztan odaadták neki azt a lakást, ami most tűzoltó otthon, de akkor se maradtak el egymástól. Ha a doktor nem jött, akkor az asszony ment. Mikor odament a doktor, kezelte az asszonyt vesebajjal. Osztan egyszer mondom a Julisnak: — te Juli, gyerünk már, nézzük meg őket, ketten vannak. Azt mondja nekem Julis: — az íz egyen meg, mindig ilyeneket beszélsz te. — Gyere már, nincsen besötétítve, - mondom, — tárva-nyitva van. Meglessük. Elmentünk, oszt odamentünk az ablakhoz, hát tudja, a tábla nem volt bepasszolva. Benézünk, hát az asszony ott feküdt a heverőn, tudja, szűzanya-meztelen, oszt úgy izélte, sütte az a villany, így féloldalt feküdt e. Juli is nézi, — baszd meg, aszongya. Hát ilyeneket csináltak. Meg voltak egymásért bolondulva. Az asszony gyönyörű asszony volt. Szép asszony volt nagyon, azért szerettem. No oszt egyszer osztan nagyon beteg lett az asszony. Debrecenbe kellett vinni. A doktor vitte el, na, ott volt, mit mondjak magának vagy három hétig az asszony. Ott volt, de mindig ment hozzá, az egy ritka nap, mikor nem ment hozzá a Gyuszi. Gyuszinak hívták a doktort. Egy kis pállottszájú doktor volt. Azt mondja egyszer énnekem is, - örzsi, maga olyan egy csinos kislány, azt mondja, — hány éves lehet már maga? Mondom neki, — mit akar velem? Ott voltam vele mindig a szobájában, akkorában került oda. - Csak mondom, meg ne sértődjön, azt mondja. Mondom — dehogy sértődök meg. No, oszt mikor hazahozták az asszonyt, nem is lett jobban. Nem lett jobban az asszony. Mindent csináltak vele, de nem ért semmit se. Nagyon be-