Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)

teg volt, az mindig az ágyánál ült. Mindig az ágyánál. Tele volt a váró néppel, magyarán megmondva rá se baszott az, nem. Hányszor bementem, - Doktor úr, tessék már jönni, hát gyerekek is vannak, meg minden. Azt mondja, rögtön megyek Örzsi, mének, mindig csak azt hajtogatta. No, azt mondta az úr, hogy meg kell próbálni egy másik orvost, hátha az jobb amannál. Na, de ő már nem lett jobban. Meghalt. Meghalt az asszony. De a doktor jobban sajnálta, mint az ura. Volt egy nagy Máriája az asszonynak, oda letérdepelt a doktor, azt kérte, hogy csak még jobban legyen. Verte bele az injekciót, azt mondom neki, no, - ide tessék már hallgatni doktor úr, ne tessék már adni az injekciót. De olyanokat felizélt, tudja, ahogy, ahogy vágta neki az injekciót, már akkor a halállal küzdött. Azt mondja: — miért mondod Örzsi, mondom, azért mondom, hogy ne tessék már neki adni, mondom, hát majd jobban lesz. Elhagyta az injekciót, meghalt az asszony. De tudta mindenki a faluban, hogy hát ő avval van jóba. Mindenki tudta. No, mikor meghalt, azt mondja nekem az úr, hogy Örzsi, majd elmentek a koporsóért a doktor úrral. Majd ő kiválassza. De a legszebb koporsót hozzátok. Hát mondom - én nem mének koporsóért, tessék, mondom, majd elmegy a cseléd. Én nem mének, mondom, mert azt még emelni is kell. Én nem emelgetem. Elmentek, hozták a koporsót, oszt az asszony meghagyta, mikor még haldoklott, még akkor tudott beszélni, azt mondja, — Fauszt, ha meghalok, mert már meghalok, de sehogy ne vedd le a kezemről az órát, se az aranyláncot ne vedd ki a nyakamból, se a szép fülbevalómat ki ne vegyétek. Ez mindent elvitt. Azt a gyönyörű aranyláncot, arany fülbevalót. A koporsóba mindent beraktak neki, cipőt húztunk a lábára, a hajába meg egy szalagot kellett ide féloldalra ni, fekete szalagot. De olyan volt a koporsóban, mintha élt volna. Mikor meghalt, senki nem járt ki a temetőbe, de a doktor mindig kiment. Azt mondta énnekem az úr, hogy hát Örzsi, ne menjél már el innen lakni. Itt van ez a két kislány, hát valahogy viseld már gondját. Hát úgy is volt. Közbe meg az öregebb az férjhez ment. Férjhez ment egy tanítóhoz. Fiatal lány volt, de ugye megszerették egymást, oszt férjhez ment. — Fausztnak a lánya? - Igen, igen. - Hát hány éves volt akkor? -Mit? — Hány éves volt akkor, mert. . . — Az úr? - Nem, a lánya.