Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)

én mit akarok írni, mégis kihagyom a betűt. Hát mit jártam, három osztályt e, a másik testvérem meg kettőt járt. A harmadik meg tán egyet se. Mégis megtanult számolni is, hát szegény anyám nem tudott minket iskolába se járatni. Úgy, hát. Akkorába. Mit gondol maga, minő izé volt ez itten! Nem úgy volt, mint most e, most van jó világ, most igen jó világ van. így kellett volna akkor is lenni, mert most mindene van még a szegény embernek is. Mert a nyugdíjat is ugye csak megadják úgy, ahogy kéne. Én nagyon szeretem ezt a helyzetet. Mert ez nagyon jó helyzet. Ez az öreg is, ő is úgy van vele. - Az iskolaidő alatt járt már dolgozni? - Nem jártam. - Nyári munkára se? - Nem, sehova se, csak azután, mikor elvittek dajkának, kivettek dajkának, azután aztán már mentem. - Hogy került dajkának Szabó Janihoz? - Hogy kerültem? Hát ugye mint kislány, oszt gyerekek voltak, ugye. - A Szabó Jani üzent, vagy az édesanyja, vagy a nagybácsi kereste az állást? - A gazda üzent, hogy hát Kata, add ide nekem alanyodat, dajkának, és hát ő odaadott kedves, kedvem volt, mert a gyereket meg nagyon szerettem. - Ez melyik Szabó Jani volt? - Ez ott lakott tudja, ahol most az óvoda van. Az volt a Szabó Janinak a lakása, de már nem úgy áll, mint volt. - Ott hányan cselédkedtek? - Volt a szolgáló meg én voltam a dajka. Egy öregebb lány volt ugye, aki főzött, meg takarított, én meg csak a két kislánnyal játszottam. - Ott is lakott náluk? - Ott. Ott háltam én, meg minden. Szóval csak vasárnap engedtek haza, tisztálkodni. - Mi volt a bér? - Hát amit adtak. Pénzt is ugye, vagy ruhát adtak, kedves, amivel édesanyám leszegődött. Ruhát, mert anyám nem bírt venni, akkor oszt úgy álltunk be. Oszt Szabó Jani vette nekünk, nekem a ruhát is. - Egy évben hány ruhát vett? - Hm, kettőt, kettőt. - Miből állt egy ruha akkor?