Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)

- Amott a nagy gödörnél. Szóval anyám is ott vette azt a kis házat, a nagygödör partján. - A nagybátyja maga lakott? - Ott szemben a gödörrel volt az ő háza. Ő vénlegény volt, tudja? Oszt ő nevelt bennünket. Mindig azt mondta, ereggy testvér, majd én gondját viselem a gyerekeknek. Meg nagyanyám, a Demeter nagyanyám is élt még akkor, oszt ővele is voltunk, a nagyanyámmal. Ő engedett el bennünket iskolába, mert ugye anyám ment dolgozni. - Édesanyja hova járt akkor dolgozni? - Hát ugye kedves, kulákokhoz. Egyikhez is meg a másikhoz is. Aztán meg Pestre tojással, vajjal. - Pestre mikor kezdett járni? - Hm. Mikor hazajöttünk. Nem tudom, hányba jöhettünk haza. Hát iskolás voltam már. Egy évet Szikszón jártam, aztán itt is föladott engem iskolába. De amikor hazajöttünk Szikszóról, még egy évet odajárt anyám mosni, az urasághoz. - Innen járt oda gyalog? - Gyalog. Még akkor nem volt kedves, semmi. Gyalog ment, mégis ment. Meg adtak neki kukoricaföldet, krumpliföldet. Szóval mindent adott az uraság. Mert ugye mondta: — nagyon sajnálom a három árvát Bollókné, csak tessék, ameddig magának jólesik, addig dolgozhat nálunk. - Mennyi földet kapott édesanyja? - Kukoricaföldet, olyan nyolcszáz kadrátot, a krumpli meg négy vagy ötszáz lehetett, együtt volt a kukoricával. - Saját földjük nem volt? - Nem volt semmi. - És a Demeter nagybátyjának? - Neki se volt. A nagyapámnak volt, a bátyám apjának. De annyira részeges volt, hogy eladta. Nagyon itt, oszt elment a föld. Már nem is tudom, hogy mennyi földje volt, tán egy holdnál is több. Osztán annyira itt, hogy a föld ment utána. Oszt meghalt, mert megölte a pálinka. így volt kedves. - Hány osztályt tetszett kijárni? - Hármat. Elvittek cselédnek engem, elvittek dajkának, én többet nem bírtam járni. Úgy, hogy megtanultam számolni. Azért még le tudtam írni a nevemet, de most már nem bírom. Ha agyonütnének, akkor se bírnám a nevemet leírni. Olvasni tudok, meg a pénzt is meg tudom számolni, de írni nem tudok. Tudok én írni, de kihagyok betűt. Hiába van az agyamban, hogy most