Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Utószó (Örszigethy Erzsébet)

bűnhődés; a cselédgyilkosságtól a kényszer-munkatáborig sokminden előfordult. Még a nem „pártoskodó", szerényen meghúzódó iparos sem kerülhette el a besenyői fátumot; feleségét devizabűntettért citálták a bíróság elé emlékeztetőül a rokonság századeleji Amerikába-vándorlására. Sajátos fintora a besenyőtelki történetnek, hogy „potenciális rabjai" is voltak; kénytelenkelletlen kvártélyozták a fővárosból kitelepített „osztályidegeneket". Életszínvonal: Rétegek közötti különbségtételre a legköznapibb népélelmezési cikk, a kenyér kínálkozik. Essék hát szó a besenyőiek kenyeréről. Arról, ahogyan az ötvenes években hozzájuthattak. A vendéglősségből kiebrudalt Magdáékat mosónőjük segíti ki kenyérrel, a „kulák" Vass Vendel az egri fegyházban komiszkenyéren él, az okszerűen gazdálkodó Járdán Ivánnak egy „őrlet" búzája sem marad, így ,Jiáborúsbűnös" lovait hajtva éhkoppal indul közmunkára. Ezidőtájt a begyűjtési biztos mindenescselédje dúskál a finom ételekben. E csupán mutatványnak szánt elemzési kísérletet félbehagyva nem érezzük feladatunknak, hogy kifejtsük: milyen módszerrel tárhatók fel az interjúk rétegspecifikus elemei. Ehelyett a további felhasználási lehetőségekre utalunk. Az interjúkat kutatási segédletnek szántuk, hogy segítségükkel számba vehessük a Besenyőtelken lehetséges életutakat, ezért a felvételek közben konzekvensen ragaszkodtunk az objektív tények és körülmények tisztázásához. Úgymond „szabályos" élettörténetet akartunk rögzíteni, amelyből megismerhető a kérdezettnek és családjának (rokonságának) lakóhely-, foglalkozás- és gazdaság-története, valamint formális és informális társadalmi kapcsolatrendszere. Ritkán fordult elő, hogy a kérdezett születése napjától máig „sorba szedve" mesélte volna el az életét. Csak az az interjú-alany felelt meg a nevezett kívánalmaknak, aki a beszélgetés teljes ideje alatt mintegy vallatószékben érezve magát, tisztességgel (egy-két mondatban) válaszolgatott standard kérdéseinkre. Ezek a „vallatási jegyzőkönyvek" nem kerültek a kötetbe, mert a falut és lakóját illetően semmitmondóak. (Többnyire adattartalmuk is szegényes.) „Igaz, hogy magamat dicsértem, de csak az igazságot mondtam", zárta le egyik beszélgetésünket Járdán Iván, de a kötet bármelyik megszólalójától származhatna ez a mondat. Mert mindegyiküknek - a cselédtartónak meg a cselédnek is - van igazsága, és mindannyian a maguk igazának kifejtésére törekedtek, olykor hiába zavartuk kérdéseinkkel a bizonyító eljárást. A magnóra rögzített önvallomások általában szolgálatkész párbeszéddel kezdődnek, amelyben az interjúalanyok szabatos kérdésekre szabatos válaszokban el-