Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Utószó (Örszigethy Erzsébet)

az objektíve vagyonnak minősülő értékeket vethetjük össze. És itt is különös az eredmény. Mert a cselédsorból éppenhogy kivergődött iparos, Hannus Barna tehermentes saját házban lakik, és a harmincas években gondtalanul űzheti mesterségét. Ugyanekkor a fűszerkereskedő fiából vendéglőssé lett Magda Lajos tizenkét esztendeig felesége adóssággal megterhelt házának részleteit és kamatát törleszti az üzlet bevételéből. A két család csak 1945-ben jut azonos nívóra. A vendéglős kifizeti az adósság utóiját, és egy bővített vállalkozáshoz tőkét tartalékol. A feltehetően mérsékelt sikerrel munkálkodó iparos faanyagot gyűjt, hogy gyerekei taníttatása idejére föllendítse az üzletet. Mindketten elbuknak: a vendéglősek pénzét az infláció viszi el, az asztalos nyersanyagát a front alatt tüzelik fel egy rögtönzött gőzfürdőben. Ebben a korszakban még papírforma szerint sem mondható jobb helyzetűnek a negyvenholdas Vass Vendel. 1945-ig a nevén egyetlen hold sem szerepel, a gazdasági válság éveiben „megidegbajosodott" apját istápolja és műveli a majdan rá kinéző birtokot, közben fizetgeti az apja házvételéből származó adósságot. Foglalkozás: Olyan interjúkat igyekeztünk összeválogatni ebben a kötetben, amelyek a két háború között tipikusnak mondható foglalkozási csoportokat képviselik, tekintve, hogy e generáció életének legaktívabb ideje erre a korszakra tehető. E szempontnak köszönhetően került egymás mellé a cseléd, az iparos, a földműves, a vállalkozó-vendéglős. A válogatás mégsem típusalkotó szándékú. Inkább azt sejteti, hogy ez a nemzedék ritkán követett örökölt foglalkozásokat, vagy ha mégis, mindenképpen távol áll a nevezett foglalkozás ideáltípusától: például Magda Lajos csaposként kezdte pályáját, azután fűszeresinas, terményfelvásárló, majd vendéglős lett belőle, hogy az út végét Kazincbarcika sztahanovista munkásaként érje meg. Az urasági szolgából lett asztalos nyugdíjas korában disznóhízlalásból él. Csak a cseléd az „igazi", aki egy országos méretű társadalmi forradalom után is megtalálja a szolgálatára igényt tartó új urat. A foglalkozásával való azonosulás zavarát jelzi annak a mindig a földből élő parasztembernek a megnyilatkozása, aki főként arra büszke, hogy testvéreit édesapja mesterembernek, csendőrtisztnek és papnak taníttatta. Politikai lojalitás: A besenyőtelki famíliák legtöbbjében találni „büntetett előéletűt", persze nem büntetőjogi értelemben. Mint az interjúkból is kiderül, a leggyakoribb vádpont politikai természetű volt. A tizenhatholdas paraszt testvérei „osztályidegenként" járták meg a börtönt, a harminckétholdas gazda „közellátási" bűncselekményt követett el, s még „rendszerellenes izgatást" is a számlájára írtak. A vendéglősek családjában szintén sok a „bűn" és