Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Látszik, hogy parasztembernek a kölyki. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

Ezt termetté a szőlőtanyánk.. Szőlőt meg huszonkettőbe telepítettünk. Húszba kezdtük volna, de én akkor elmentem katonának, semmi nem ment. Behívtak kilencszázhúsz májusába, huszonegybe szereltem le, azután kezdtük. Fokozatosan nőtt a terület, volt nyolcszáz kvadrát, fordítottunk hozzá, utoljára egy hold lett. De úgy is volt, hogy egy holdról harminc hektó bort szüreteltünk. Először rizlinget meg kadarkát telepítettünk, később elhagytuk a kadarkát, lett csak olasz rizling meg bánáti rizling. Meg egy csemege-szőlő, pasasutinak nevezték. Nagyon finom, csak keveset terem. Volt muskátatóner, az is kistermésű, de borjavításra kitűnő. A fiamnak is efféle van most Kiskörén, de olyan sárga muskotály, az többet terem, és nem olyan igényes. A besenyi gazdák nem sokat foglalkoztak a szőlővel meg a gyümölccsel még abba az időbe. A legnagyobb szőleje Ragó Fausztnak volt, de az is az erdőtelki határba. Volt vagy harminc hold szőleje. Ó is parasztgazda volt, de jóeszű, jól gazdálkodott. Itt a falu alatt, Budaháton is volt neki száztíz hold földje, egy tanyával. Most a téeszé. A mi szőlőnk 940-be pusztult ki, amikor azok a nagyon esős idők voltak. Akkor magam maradtam, mert a testvérek széthúzódtak. Öcsém, Berci, az is eknent Dormándra, megházasodott. Engem meg 940 május közepén behívtak katonának Erdélybe, az erdélyi bevonuláskor, és csak 940-be, mindenszentek előtt való nap szabadultam meg. Édesapám volt itthon, nem permetezte, mert ő is öreg volt már. Fogadott egy gyereket lóhajtónak, de hát egy tizennégy esztendős gyerek mit tud csinálni? Csak éppen azt, amit mondtak neki, a lovat vezette. Nem permetezték egyszer se, tönkrement a szőlő. Másik évbe aztán kihánytuk. Azt mondta apám, újat kéne ültetni. - Én ültessek megint? Majd ki tudja kié lesz. Már édesapám, én családos ember vagyok, én nem ültetek az összes "testvéremnek szőlőt! Harmincnégybe nősültem, negyvenegybe már a negyedik gyerekem született. És negyvenegyig együtt dolgozott a család, már édesapámékkal. Mikor Erdélyből hazajöttem, csak mondtam édesapámnak: — Nézze, hát ez így furcsán jön ki. Én csak dolgozok közösbe, a többi meg mind dolgozik magának. Én, meg a legidősebb, én dolgozok az egésznek. - Hát, nem dolgozol az egésznek, szétadom a földet. A dormándit meghagyom magunknak, a többit meg szétadom. Csinálja mindenki, ahogyan tudja vagy ahogyan akarja. — De, - mondom, - a lakással hogy lesz? - Ha bedolgozod a dormándi földet nekünk, tied lesz a lakás. Akkor lettem a magam gazdája, de mondhatom inkább, hogy a magam szegénye. Egy lovam meg egy tehenem volt. Aztán felszaporodott, két-három tehén lett, ló meg kettő, volt hogy csikó is. Gyarapodtunk szépen, nem hordtam itthonról el a pénzt, nem kocsmáztam. Felesé-