Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Látszik, hogy parasztembernek a kölyki. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

Ráugrottam megint, akkor fölágaskodott újra, végigvertem. Oszt féltek nagyon ott a templom körül. Mondom, — mit ricsajoztok? Ha féltek, ne gyertek ide! Hát így volt ez. Három csődörünk volt akkor nekünk, kettő a magunké, egy meg állami csődör. A sajátunk, az egyik elpusztult huszonnégynek az őszén. Kólikát kapott, vagy tudomisén. mit, felvágta magát, kihasadt a bele. . . Nagy kár lett, de hát vannak ilyenek. Később már nem tartottuk meg a csődörcsikót, egyévesen kiherélték, így nagyon jó paripaló lett belőle. Többször nem lett csődörünk, igen nagy koszt kellett neki, és akkor rosszul jártunk, mert sok volt a sáska, és mind megette a takarmányokat. Akkor ugye hat lovunk volt, azoknak sok takarmány, sok széna kellett. Amit a Tisza mellett édesapámmal kaszáltunk, az nem volt jó semmire se, az igen savanyú széna volt. Ló mindig kellett, mert többféle volt a földünk, mindig úton voltunk. Édesapámnak ugye Tepélyen a Malomszögbe volt a része, az öröksége mellé még a három testvére részét is megvette. Aztán volt az itthoni határba, úgy nevezték azt a részt, hogy Csoport. Édesanyám tizenkét holdja meg a dormándi határba volt, a Csörsz-árok mellett. Ott egy jó kis tanyánk is volt nekünk. Istálló négy ökörnek meg két lónak. Volt ott egy konyha meg egy lakószoba, egy nádtetős méhes, aztán kétrekeszes disznóól, tyúkól, kacsaól, aztán egy nagy fészer, vályog volt a fala, a tetejin szalma meg zsúp. Aztán szalmakazal, oszlopon álló galambdúc, minden volt ott. Szüreti idő alkalmával az egész család ott zajgott. Én nagyon szerettem a szőlőmunkát meg a gyümölcsfákat is. Mikor épült az a tanya, ott még egyetlen akácfa se volt. Édesapám ültetett egyszer bálvány fát a Csörsz-árokparton. Ott volt az abonyi legelő, az egyik kondásgyerek kidöntötte botnak a bálványfát. Mikor hozzáfogtunk szőlőt ültetni, ültettünk bele gyümölcsfát is. De csak olyan vadféliket. Édesapám hozott, Egerbe volt egy emberi, jó emberi. Jó cseresznye az. Hozott vagy négy darabot, elültettük. Egyet én beoltottam, mert én olyan szemfüles kölyök voltam akkor is már, nem kölyök, mert már húszon fölül voltam. Ha láttam egy szebb gyümölcsöt, le is szemeztem róla. Az oltást, a szemzést, még gyerekkoromban, az iskolában tanultam, hatodik osztályba. Jó tanuló voltam, a tanító nagyon szeretett, mindent megmutatott. — így csináld fiam, hiába mondom a hülye parasztnak úgyis, de te valamikor hasznát veszed. Csináld fiam. Ezt megtanultam. Egy alkalommal Abonyban láttam, nagyon szép cseresznye van. Úgy május végi fele már, június elejin. Egy oldala piros, másik oldala sötétpiros volt. Mondom az ember-