Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Látszik, hogy parasztembernek a kölyki. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

nek: - hova való cseresznye az, bácsi? Mondja az, hogy micsoda, jabonlai. Mondom — venne belőle nekem egy gallyat. Szemezni szeretnék. — Vegyél fiam, amennyi kell, aszongya, híja se lesz annak, hogy egy gallyat vagy kettőt levágol rúla. Beoltottam vele a meggyet. Vittünk itthonról hazulról bódi szilvát, úgy nevezik itten. Nagyboldogasszonykor szokott érni. Hát majdnem vadon terem. Vittük áztat, ültettünk itten. A tetőn beoltom kajszibarackkal. Az öcsém meg — beoltottad a szép fát, levágtad. Nos hát mikor terem az? — Majd terem valamikor. - Valamikor? Sose! - Na, hátha terem. Mert mindig olyan nagyszájú volt szegény. Harmadik évbe termett szép nagy barackokat. Volt a két fán tán huszonnégy szem, de olyanok voltak, mint egy kisebbszerű tyúktorjás. Mikor érett, édesapám mondja, — ejnye, de finom, ez aztán igen. Berci: — minek is az? Az csak szilva. — Te egyél szilvát, fiam, mondta édesapám, én meg eszem barackot. - Csak van rajta? — Hogyne volna! Oszt mindig kiabáltál a bátyádra, hogy minek oltja be! Minek való a bódi szilva? Cefrének való. Ebbül, aszongya, pénzt lehet csinálni, ez mind elkelne. Azért oltogattam én. Itt Tenken szőlőbirtokosok voltak, volt egy Elek nevű nagyságos úr, nagyon büszke ember. Tudtam, hogy szép cseresznyéje volt. Volt ott egy öreg gépész, gépeléskor mondja, hogy ott van Elek János, annál vannak szép cseresznyék. Egy vasárnap kiballagtam, még akkor nem volt biciglink se. Kiballagtam oda, úgy június közepe táján volt. Tudtam, hol a szőlőji. Messzirül látom, hogy érik a cseresznye szépen, ott van egy fiatalember. Köszönök neki. — Jónapot. - Mi járatban van? Mondom, — cseresznye oltógallyért jöttem, legyen szíves már adni belőle, mert látom, hogy ez germensdorfi cseresznye. — Hogy adhatnék én a nagyságos úr nélkül?. .. A híját se látja, ha egy gallyat levág. Ha szemüveggel keresné, akkor se találná meg. — Nem, én nem adhatok, ott van a verandán a nagyságos úr testvére, kérjen tőle. Mentem oda, mondom, — jónapot nagyságos uram, kérésem van. — Micsoda? — A germensdorfi cseresznyéről legyen szíves már adni egy oltógallyat. Mondom, látom, hogy szép fiatal. Kértem attól a fiatalembertől, de azt mondta, hogy gyöjjek, kérjek nagyságos úrtól. - Nem jó ez a cseresznye, menjek Csatóho... Ott vannak jó cseresznyék. Hát, ahhoz nem volt kedvem. Én nem mének, majd szerzek valahogyan. Megyek megint a szőlőbe. Egy idősebb ember volt ott. Köszönök annak is. — Maga nem idevaló, fiatalember. — Nem. - Hova való? — Besenyőtelki. — Hol jár erre? Mondom, — cseresznye oltógallyat kértem volna egy fiatalembertől. Az azt mondta, kérjek a nagyságos úrtól, nagyságos úrtól kértem, azt mondta, hogy menjek Csatóho'. - Nem menjek maga sehova se. Nincs a Csatónak ilyen cseresznyefája, mint itt, aszongya. Itt van, aszongya.