Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)
Esettanulmány, Mezőkövesd, 1911—1944
párosulnia kellett a családon belül a továbbtanulás igényével, törekvésével, legrosszabb esetben elfogadásával. Vizsgáljuk meg ezeket a külső és belső motivációkat! Külső indíttatást jelentett maga a gimnázium megléte is, azon túl, hogy objektíve jobb lehetőségeket biztosított a helybéliek számára a továbbtanulásra. Volt a gimnázium létének egy olyan szubjektív tartalma is, amely beleépült a mezőkövesdiek tudatába. ,,A mezőkövesdiek büszkék voltak a gimnáziumra, örültek neki, hogy olyan szép nagy épület volt." Tudunk olyan gazdaemberről is, aki nagyon beteg lévén, kocsit fogadott, hogy megnézhesse az épülő gimnáziumot, mert nem akart úgy meghalni, hogy ne lássa. 5 1 A gimnázium épülete szimbóluma lett az újnak, a jobbnak, ezzel mintegy biztosíték a felemelkedéshez. Hatott a gimnázium azzal is, hogy tanárai életmódja jelentette azt az életformát, amely kiemelkedően magasabb szintű volt vizsgált rétegeink számára. Megfigyelhetővé vált a minta és elérhető valósággá. Ezzel ellentétes hatása is volt a gimnáziumnak, az ott folyó munkának. Az iskola ugyanis a maga működésével, zártságával, érthetetlenségével taszított is, gátat emelt, különösen az első időszakban. A két világháború közti korszakra ez a taszítás egyre inkább gyengült, amihez számtalan tényező járult hozzá. A leglényegesebb, hogy több „szegénysorsú tanulónak" sikerült elvégeznie a gimnáziumot. A falu lakossága, egy-egy kisebb vagy nagyobb közössége azokat a szegénysorból kiemelkedett tanárokat, papokat, orvosokat emlegeti, akik későbbi tevékenysége hozzájuk kapcsolódott, akiknek tevékenysége a diákok, a hívek vagy a betegek révén volt közösségükhöz kötötte őket. Volt egy mezőkövesdi diák, akit mindenki emleget, ő a példa arra, hogy summásgyerekből híres ember lehet - Takács István festőt. Freskói a templomot díszítik, de megtalálhatjuk a kultúrházban is, sőt az állomás épületében is, a tanácsháza dísztermét is az ő freskói díszítik. Tanulásának, művésszé válásának története legendás, élettörténetét minden barátja, osztálytársa, iskolatársa úgy mondja el, hogy ő is részese volt valamilyen módon. Takács István olyan népi hős lett Mezőkövesden, aki már életében halhatatlan volt, képei mindenhol jelen vannak Mezőkövesden, amelyeken mindig a parasztság, a summásság jelenik meg népviseletbe öltöztetve.