Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)
Dokumentumok 1-20. sz
értékeket, amelyeket csak mostanában tanul meg igazán értékelni az egész nemzet és az egész világ, amikor látja, hogy minő ritka jelenség ez világszerte, minő nehéz feladat lehet a népek nagy tengerében egy ilyen sziget megmaradása, amikor értékeli azt az erkölcsi és lelki erőt, amelynek e népben lakoznia kell, hogy évszázadokon és világkríziseken át meg tudott maradni testi és lelki épségben és szépségben. Köszönet önöknek mindnyájuknak, hogy mai látogatásukkal odacsatlakoztak azokhoz, akik e nép erkölcsi és kulturális értékeit elismerik! Köszönet önöknek, Mezőkövesd mai mélyen tisztelt vendégeinek, hogy nem sajnálták a fáradságot és a költséget, eljöttek ebbe a nagy magyar faluba és alkotnak élő kapcsot a magyar nép és a magyar élen állók lelke, a magyar falu és a magyar város lelke között. Végül köszönet önöknek, hogy érdeklődésükkel bizalmat és reményt önteni szíveskedtek ebbe a népbe, amely — miután ezer éven át annyit áldozott, ma munkára jórészt hiába váró, elernyedő kezét csak a jó Istenhez tudja emelni a mindennapi kenyérért és a jobb jövőért. — Ismétlem, Tiszteletteljes Köszöntés, hálás köszönet 22.000 matyó nevében! Most pedig arra kérem, hallgassák meg jó szívvel a nép egyszerű gyermekeinek bemutatóit. Lord R. üdvözlése 1938. nov. 7-én Nemes Lord! Engedje meg Lordságod, hogy csak így szólítsam Önt, ahogyan hosszú évek óta naponként szoktuk önt emlegetni itt, e legnagyobb mezőkövesdi társadalmi egyesület igen szerény helyiségében, amelynek falán azonban a fő helyen hosszú esztendők óta az ön nemes arcvonásainak képe díszíti, amelyre naponként összejöveteleink alkalmával mindenkor a hála érzelmeivel emeltük fel tekintetünket. Igen nemes Lord! Mert Ön volt az első, aki az egész világ fülébe odakiáltotta, hogy él itt a Duna—Tisza közén, itt a Kárpátok koszorújában egy ősi nép egy nemes nemzet, amellyel a