Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)
Dokumentumok 1-20. sz
hogy megvegyenek új lityát akkor is, ha ez az utolsó garasért megy, amely még volt a házban, vagy akár hitelbe és kölcsönből is, és ugyanakkor fő a feje a gazdának, mert nincs miből kifizetni a Batuzt például. Hát igen! Éljen a divat! Változások jöhetnek! De csak okosan és csak akkor, ha az egyúttal a ma annyira köteles takarékossággal is egyeztethető. És itt mondom meg, amit takarékosságnak, okos takarékosságnak tartanék a litya és a szoknya terén. — Hát két dolgot: Az egyik: Lehet, hogy az anyák leszavaznak, hát még a leányok! De én mégis azt hiszem, hogy a jóféle, szép mintájú karton is kitűnő anyag volna lityára, szoknyára! Talán nem ragyog úgy, mint a műselyem! De tartósabb, nem törik, van mindenféle színben, s mintában, tehát eleget tesz a matyó jelleg másik tényezőjének, a tarkaságnak is. Mosható is, tisztán tartható, ami a bemberg-selyemről vagy purgamentről nem mondható! Ha jól megvarrják, úgy érzem, szép litya és szép szoknya válnék belőle, nem csupán kis leányoknak, akiken már éppen most vasárnap láttam már szép piros pettyes kartonból való szoknyácskát vagy zubbonyt, hanem a nagy leányok és a menyecskék számára is. Uj korában ünnepi viseletnek, később hétköznapi munkára valónak! A másik: Már régen divatba jött a bolti, többnyire cseh gyártmányú színes, félselyem pántlika litya-derékra és szoknyaövnek! 11 évvel ezelőtt, a ragyogó elleni harcban én sokat beszéltem ez ellen a cseh pántlika ellen is. De akkor ez másodrendű volt, s a ragyogó tűnt el csak, a pántlika megmaradt a lityán és a szoknyán. - Hát kedveseim, én tudom, hogy erre a pántlikára ott szükség van, e nélkül sem a matyó lityát, sem a matyó szoknyát nem tudom elképzelni sem! Igen is, maradjon meg a pántlika, de ne vegyétek meg azt a boltba, hanem hímezzétek meg magatok otthon, mint azt régen megtették! Ezek a kézzel, otthon hímzett pántlikák akár fekete klott-on, akár fehér alapon, vékony, színes gyöngypamuttal szebbek, tartósabbak minden bolti pántlikánál. És ami fontos, amikor köteles takarékosságról beszélünk: rőfje nem kerül 4 pengőbe, de 3-ba sem, hanem legfeljebb 1 pengőbe, ha másfél tenyérnyi széles is!