Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Dokumentumok 1-20. sz

igazi matyó lakodalmat mutattak be Őfenségének. A község egész lakossága, közel húszezer, minden korú matyó ünnepi díszbe kivonult a főtérre, káprázatos s felejthetetlen látványt nyújtva mindenesetre nem csak Őfenségének, a nagyszámban odaérkezett idegennek, hanem még nekünk is, akik pedig közöttük élünk állandóan. Természetes ez a magas látogatás nem eshetett meg az újságírók egész légiója nélkül. Ismét jött a sok újságcikk, a nagy ingyen reklám, a matyó népviseletnek, a matyó népművészetnek bő ismertetése — és ezzel együtt a rengeteg megrendelés. Néhány hét múlva már több ezer matyó asszony csinálta azt, amit pár évvel ezelőtt el sem tudott volna képzelni: dolgozott pénzért mindenkinek, szerzett sokat, nem győzte kielégíteni a nagy keresletet. Amit pár évvel előbb Morvayné megkezdett szerényen, minden üzleti gondolat nélkül, tisztán hazafias és jótékony buzgalomból, azt a munkát most átvette, sokszor az eredetiség és ízlés rovására, minden mezőkövesdi kereskedő, sok fővárosi üzlet s rövid félév múlva a matyó hímzés ismertté lett nemcsak az országban, hanem külföldön is, sőt elmondható, hogy a matyók világhírűekké lettek, mielőtt még országos hírük kialakult volna. 1912. telén a párisi női divat a kézi hímzéseknek aplikálását kapta fel a női toaletteknél. És ezt az alkalmat nem is szalasztotta el a matyóknak eddig szunnyadó, most azonban már nagyon is fellobbantott erős üzleti érzéke. Néhány matyó asszony, hogy például csak a biciklis Marit említsem, tömegesen szállította az itthon összevásárolt vagy más asszonyoktól bizományba összeszedett finom selyem szövetekre és más megfelelő női szövetekre hímzett gyönyörű, a divathoz színben alkalmazkodó finom matyó kézimunkát - Berlinbe, ahonnan a praktikus német kereskedők egyenesen Parisba küldték s a magyar előkelő hölgyvilág rövidesen drága pénzen vásárolta párisi divatként a matyó parasztasszonyoknak kezemunkáját. Mi akik ezt láttuk és tudtuk, fájó szívvel bár, mégis hallgatagon tűrtük azt, hogy idegen kereskedők dugják zsebre a közvetítő kereskedelem óriási hasznát. Hiszen ismertük a magyar közönséget: ha ugyanazt mint magyar produktumot kínáltuk volna, felkopott volna asszonyainknak az álla. Senki sem vette volna meg fáradtságos készítményeiket. De megvolt annak más előnye is, hogy Parisból került ki a világba a matyók finom hímzése. A mi