Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Dokumentumok 1-20. sz

úton, mind a két felet méltányos mértékben kielégítő földbirtokpoli­tikára, de sürgős földbirtokpolitikára, amely ha kell, nyúljon bele bátran a magánjogba is a köz érdekében. - Hiszen a magánjogba való beavatkozás a külföldön, és most már magyar viszonylatban is több területen szinte államgyakorlat, a katolikus szociális tanítás szerint pedig nagyon is indokolt, amint ezt a Quadragesimo Anno részletesen kifejti. — És én vallom a Szekfű Gyulától a Három nemzedékben már évekkel ezelőtt hirdetett igazságot, hogy „a biztos munka és biztos jövedelem nélkül tengődő. . . tápláló élelmet, melegséget és minden kultúrszükségletet nélkülöző két és félmillió magyarnak emberi méltóságba való visszahelyezése nemcsak nagy, de talán egyetlen nagy nemzeti feladatunk. . ." és mivel a két és fél millióból legalább 15,000 itt él közöttünk és körülöttünk, tehát nekünk is kötelességünk ezzel a feladattal - bármily gyengék vagyunk is e feladatok nagyságához képest - legalább gondolatban, elméletben, érzelmileg foglalkozni és legalább szorongó óhajtásaink hangoztatásával a feladatok megoldását elősegíteni! // Ámde mindaz, amit eddig erre a segítési lehetőségre vonatkozólag mondottam, sürgősen végrehaj tan dónak látszó szükséglet ugyan, mégis csak a levegőben lóg, de nem függ csak a mi, illetve mondjuk a mezőkövesdi lakosság akaratától, hanem függ a kormányhatalom akaratától, a rendelkezésre bocsátható pénzügyi erőktől, szóval Mezőkövesden kívül eső tényezőktől. - Már pedig ha végső eredményben nem akarunk csak eredménynélküli csaholok lenni, jönnünk kell e nép elé olyan gondolatokkal is, melyeknek végrehajtása csak tőlünk, mezőkövesdiektől függ, s amelyek ha talán csak morzsákat is, de mégis valóban megkapható segítséget jelentenek és amelyek azonkívül függetlenek az annyi nehézséget jelentő földszerzéstől, kitelepítéstől, tagosítástól is, de úgy, hogy ezeknek semmiképpen nem akadályai sem. Ilyen gondolat igenis van! Nem szólva az aránylag kisebb helyben is összerakható, csak némi állami támogatást igénylő kisüzemekről (mert nagyüzem létesítése itt egyszerűen lehetetlen a kellő energiaforrás és kellő nyersanyag hiányában), amelyen: kisebb szövetkezeti száraztészta üzem (tarhonya, csőtészta stb.) konzerv­üzem (gyümölcs, zöldbab, ízek stb.), kis papírgyár (kukoricából), fonó-szövő üzem stb. Csak Kövesd egész lakosságának jóakaratára és

Next

/
Thumbnails
Contents