Forrai Ibolya: Néprajzi Közlemények 30. évfolyam - Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél (Budapest, 1987)

Jegyzetek

s mindenki elmondta a maga imáját. Aki akarta, megnézte a halottat, majd leült egy padra, ami a ravatal mellett volt. Külön csoportban ültek együtt a férfiak, s külön az asszonyok. A férfiak beszélgettek, kártyáztak. Amikor az asszonyok a rózsafüzért imádkoztak, csend volt, még a kártyát is letették a férfiak. Az imádság befejeztével következett egy halotti ének, amit az előénekes választott ki valamilyen imakönyvből vagy a Halottaskönyvből. Aki ismerte az éneket, az az előénekessel együtt énekelt. Asszonyok csak akkor kapcsolódtak be az éneklésbe, ha nem volt elég férfi a virrasztóban. Ezután az előénekes elmondott egy imádságot a halott lelki üdvéért, majd e szavakkal fejezte be : „Adj Uram örök nyugodalmat a meghalt XY-nak!" A nép viszszafelelte: „Az örök világosság fényeskedjen neki!" - Előénekes : „Nyugugyék békében ! Ámen" - ezt a szertartást az éjszaka folyamán többször megismételték (kb. óránként), de mindig más és más énekkel. A két éneklés közötti időben az asszonyok beszélgettek - „Találkozó es vót a virasztó, elosztottuk az életünköt, mit csináltunk..." A férfiak kockáztak, kártyáztak. Az éjszaka folyamán többször megkínálták a háziak a virrasztókat kaláccsal vagy kenyérrel és pálinkával (Bácskában és itt Magyarországon a pálinkát bor váltotta fel.) Éjfél után került sor a mesélésre. A virrasztók egy része hazament, az előénekes sem maradt ott mindig hajnalig. Ilyenkor olvasták fel vagy mondták el szabad előadásban a László Márton könyveiben is szereplő Keresztény ABC-t, a szentekről, bibliai hősökről való legendákat. Sorra kerültek tréfás történetek is, hiszen a székelyek szerint „lakodalom sírás nélkül, virrasztó kacagás nélkül" nem eshetett meg. A virrasztás levezetésében fontos szerepe volt az előénekesnek. Ő választotta ki, hogy mikor, mit énekeljenek. Előénekes csak jóhangú férfi lehetett, aki alaposan ismerte az egyházi énekeket. Tisztéért külön nem szoktak fizetni, de