Forrai Ibolya: Néprajzi Közlemények 30. évfolyam - Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél (Budapest, 1987)

Szöveggyűjtemény (1-5)

4. sz. Gáspár Simon Antal: Az én szülőföldem a bukovinai Istensegits. „Édes atyámfia, aki ezt a tökéletlen megemlékezést olvasod, ne gondold, hogy én a tudatlan ember azért vettem Írószerszámot a kezembe, hogy hírnevet szerezzek magamnak. Isten ments! Hanem azért, hogy egy kicsit megismertesselek a mü szokásaink val vagyis erényeink vei és gyengeségeink vei. Mert amióta itthon vagyunk a drága magyar földön, sok rosszat híreszteltek rólunk azok akik ellenségnek néztek münköt. Hát az biza nem igaz amit reánk mondtak a rossz szájak, mert egy kicsit bépiszkolták nevünköt, de idővel bebizonyítsuk hogy ezek rágalmak vótak s akkor mü es felemelt fővel járhatunk és mindenki láthatja hogy hü gyermeki vagyunk a drága magyar hazának. Kedves olvasó a következőkben elmondom, hogy közel kétszáz évig hogyan élt egy félmaroknyi székely szigetecske a messzi idegen tengerben a szláv, örmény, görög zsidó és még az Isten tudja milyen idegen népek és nyelvek kohójában. Hát én megsúgom neked, hogy nyelvünk és viseletünk megmaradt ugy ahogy Csíkból kijöttünk, vallásunkat, hitünköt megőriztük, nem keveredtünk el az idegen népek tengerében. Megmaradtunk olyanoknak amilyenek őseink vótak a madéfalvi vérontáskor.

1 Kedves olvasó! ha érdekel a bukovinai székelyek dolga ugy jere velem a Kárpátokon túl a szép Bukovinába. Ott van öt édes testvér, öt magyar falu. Az erdélyhez legközelebb eső Józseffalva. Hát ide nem megyünk, met hideg van. Utunkba