Forrai Ibolya: Néprajzi Közlemények 30. évfolyam - Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél (Budapest, 1987)

Szöveggyűjtemény (1-5)

fejlődött a dolog, hogy a katonáskodástól való félelem megszűnt és nem tekintették legénynek azt, aki a sorozáson nem vált be. A szigorú, de emberséges bánásmód, a jó koszt, a szép ruha, az aránylag könnyű úri élet nagyon tetszett a fiatalságnak, ott jobb dolguk volt mint otthon. Akik a lovassághoz kerültek, alig jött haza valaki csillag nélkül. Még azok is, akik a gyalogsághoz kerültek, mint a lóhoz értő ügyes fiúkat kovácsnak alkalmazták. Sokan benn is maradtak. Az egyházi élet A bukovinai magyarság nagyon hajlamos a művelődésre. Hogy mégsem eléggé művelt, nem az ő hibája. Jorga Miklós román vezető ember müvében olvastam (Testvéreink a Kárpátokon túl): Hogyha a Kárpátokon túl élő románság a fejlődésben elmaradott, azok szégyene, akik őket elhanyagolták. A régi Magyarország területére visszatelepített bukovinaiak közül legműveltebbek a dévaiak. Ez köszönhető nem csak a város közelségének, de ez köszönhető Issekuts Antalnak és Barabás Endre volt tanítóképezdei igazgató odaadó munkájának. Egyházi téren például Bukovinában mi volt a helyzet? Az öt bukovinai magyar falu a lembergi érsekséghez tartozott. Legtöbbször idegen nemzetiségű, magyarul csak rosszul beszélő papjaik voltak. Ilyen nevűek: Piroch, Zsolesz, Justyák, Kubacsek, Wisnyevszky. Druzsbácky volt az egyedüli, aki jól tudott magyarul és a nép kulturális dolgaival is törődött. A többiek megelégedtek a tisztán egyházi szolgálattal. Bukovinában magától értetődő, hogy a déli és az esti harangszókor a kalapot le kell venni és el kell imádkozni az Úrangyalát. A gyászoló család férfi tagjai a halál pillanatától a temetés utáni napig hajadon fejjel járnak, így gyászolnak. A templom előtt senki el nem megy úgy, hogy kalapját 8-10 lépésnyi