Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 28. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közöség 2. rész (Budapest, 1985)

ADATTÁR (folytatás) - V. Mitikus lények

vót-e nëki, vagy nem, mit tudom én mi? Más nem mehetett oda, mert akkor bömbölt, meg satöbbi, kapart. De ő akar a bárány." (41) 957 "En saját magam meggyőződtem róla. Poklyosba vótam kondás. Az istállóban feküdtem, | a jászolyba. Ott vót Pucaj Andris, a kocsisa, az első kocsis. Mer nem tudom amúgy (?) mi vót a keresztnevi, csak azt tudom Andris bácsi. Pucaj Andris bácsinak hittak. Na, elég abból annyi, hogy a tehenek, így ahogy feküdtem a jászolyba - így vót a bejárat — ezen a két oldalán vót a ló, emitt meg vótak a tehenek, itt e. Vót egy üres hely — a, a bejárattal szembe - én ott feküdtem. Itt vótak a tehenek, ezen az ódaion, emitt meg a tinók. Andris bácsi feküdt ebbe az ódalába, a végibe, én feküdtem középen. Az istállónak a másik végén meg ott feküdt megint a kocsis. Azo. . . amellett meg ott vót a juhhodály. Éfél felé vót az idő. Hát elbeszélgettünk ottén, fiatalok meg az idősekkel. Hallom én, hogy csámcsog a | valami. Nem tudom, hogy mi az! Megyek osztan Andris bácsinak szólok, mondom: - Andris bácsi! Gyöjjön má - mer az előtt beszégették,hogy | a tehenet szopják — mondom osztan neki, hogy miről van szó. Meggyútsa a lámpát. - No, gyerek — aszongya - eredje a zistálló ajtóba! - mer tél vót. Visszakézrő fogd meg a söprűt, osztan vágd az ajtóba! Úgy is csináltam. Odamentem, visszakézrő megfogtam a seprőt, oszt akkor odavágtam az ajtónyílásba. Akkorára ő odagyött, adta a lámpát, ő meg fogta a vasvillát. Hát mit mondjak? No vót az a macska olyan, akar egy kutya! Szabályszerűen fogta a tehénnek a tőgyit és sorba szedte a tehénnek a csécsit. Úgy szopta! Ez valóság vót, ez, ez nem mit tudom én mi! Saját szememmel láttam. No, akkor Andris bácsi fogta a vasvillát, beliszúrta a vasvillát | a macskába. Oszt akkor ott a placcon összegyűltek a többi cselédek is a. Oszt amennyi csak ráment, úgyhogy az mán nem mozgott az a macska. Teljesen végi vót neki. No, akkor kimentek a trágyadombra. Én is kimentem! — mer hát tél vót, mint fiatal, hát akartam látni mi lesz, hogy lesz. Abba a forró trágyába ástak ollyan jó méteres gödröt. Bele a macskát. Betapasták rá a trágyát. Reggel mikor mentek ki, kihányták a gödröt, hűlt helyi vót a macskának. (Haha! Boszorkányság! — a felesége) Hugyagon vagy Szalmatercsen — mán nem tudom a kettő közül - ott halt meg egy öregasszony, de az mind össze vót szurkálva, verve.