Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 28. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közöség 2. rész (Budapest, 1985)

ADATTÁR (folytatás) - V. Mitikus lények

(gy: Mesélt valami ilyen boszorkányokról?) Mesényi mesét, ilyeneket. De hát. ..(...) Meg az én gyerekkoromba, (gy: Hogy hívták őket?) Az egyiket | Fecske Borcsa, a másikat meg | | Minek híták a | Kukilya Bélának a. . .? (kérdezi a fiától)" (45) 742 Fecske Borcsa ismert, híres boszorkány volt Karáncskesziben, aki egyszer azzal tréfálta meg a legényeket, amikor a fonóházba akartak menni, hogy egyszerre csak tele lett az utca boroshordókkal és nem tudtak tőle sehova menni. Mesélik, hogy Borcsát ha megharagították, s akkor mérgesen benézett a fonóház ablakán, a lányok kezéből kihullott az "ocsó" (orsó). Beszélték azt is, hogy Mákosnyi kiszopta a tehenet, azután hazamenve kihányta, abból csinált sok túrót, amit aztán Tarjánban a piacon eladott. (66) 743 "(gy : És mit meséltek a Fecske Borcsáról?) Fecske Borcsa? Hát az is, áztat is ezér, ez ezt mondtak. Mind. Ezt csak nem izétek úgy, hogy hát csak, mind, mind így mondtak, hogy e. . ., ez azé van. Boszorkán, boszorkán, csak ezt hitték mindenre akkortájt, (gy: És mit csinált ez a Fecske Borcsa, amire azt mondták, hogy ilyen?) Azt nem tudom, ugye mer mán az öreg asszonka vót. Mán az is ugye mán én is ismertem. Hogy mi tette azt, vagy hogy ugye, azt mán igazán nem tudom." (34) 744 "(gy : Gazsi bácsi. Ki volt az a Fecske Borcsa itt Keszibe?) A Fecske Borcsa? Ezt hallotta mán valakitő? Ez a Fecske Borcsa ollyan, ez is boszorkány vót. Ez is boszorkán vót. A lyánya itt Krumplijékná vót férjné, Petróczy Jánosnál. Mint gyerek ott vótam | mikor kimaradtam iskolábó. Azt mondja, hogy — édesanyámnak -, hogy: - Boris néne, adja ide az a gyereket | őszre, hogy legeltesse még vót ottan három tëhën -, ëbbë a szőílő hegyekbe, hogy legeltesse még. (. . .) Oda is adtak. Hát ott vótam én ëgy hónapig. Azt mondja | a lánya. Én még nem is tudom, hogy mié, mié nem, felküldött az anyjáho. Mer anyja mágá lakott, ott a templomtó balra vót a lakás. Mán nem tudom, hogy mijé kűdött fel, csak elég abbó annyi, hogy vót nëki ëgy öreg disznója, meg kismalac | vót ottëng. Aszongya nëkëm, hogy: — Gyerek, aszongya, fogd mëg ezt a kismalacot, majd levágjuk, azt mondja, megsütjük. He. . . megijedtem tőle! Hogy ki tudja, mit akár velë(m). Mer mán én, én is tudtam, hogy mi . . . minő ő. Hogy ha a