Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

Befejezés

BEFEJEZÉS "Mer valamikor ittêng nekünk egy nâgy ház vót elől. Nagyapám — ők parasztok vótak -, no, osztan itt lakták. No osztan így esténként mán télidőbe, mikor fontak áz asszonyok, hát nyóc-tíz asszony összegyött, meg ugyanannyi ember. Oszt hát mint gyerek, ugye itt vót helybe, nagyapám meg szeretett engemet, meg nagyanyám is e. Nagy kemence vót, osztan a kemence tetejin ott csinátak helyet. Jó meleg vót, én meg ott dekkoltam, oszt ott hallgattam az öregeket, hogy mint, mint beszének." E szavakkal vall az egyik legjobb előadói képeségekkel rendelkező előadóm, Lőrincz Imre (1913), nyugdíjas bányász gyermekkorának élményeiről. Kétségtelen, hogy napjainkban nincsenek hasonló körülmények hagyományos történetek, különböző hiedelmek megtanulására, illetve átörökítésére. így nem véletlen, hogy a néphit s a kapcsolatos elbeszélés-anyag mai helyzetét alapvetően passzivitás jellemzi. A mai közösség, a baráti körök, rokoni, szomszédi csoportok köznapi tudatát nem a hagyományos hiedelemrendszer s nem az egykori szóbeli epikus hagyomány határozza meg. Tapasztalatom szerint e rendszerek elemei nem ismeretlenek az ifjabb nemzedék előtt sem, de mint rendszer az ő számukra valóságos élettel nem bírnak. Viszont a jelen munkában elsősorban vizsgált idősebb generáció nem csupán több-kevesebb hiedelmet, szöveget ismer, olykor aktívan gyakorol, hanem számukra a rendszer néhány alapvető aspektusa is érvényesül. Nem kétséges, hogy a hiedelemrendszer az ő esetükben is erőteljesen passzívvá vált, de ők még a mai viszonyok mellett is, szinte bármikor életre tudják kelteni. Ez a viszonylagos passzivitás ugyanis azt jelenti, hogy a hiedelemrendszerre vonatkozó szabályok a kollektív memóriában megvannak és alkalmanként működésbe hozhatók. Amint az elemzésben kimutattam, ennek a rendsÊernek a lexikai elemei igen tartósak, s számbavételük ma sem okozott túl nagy erőfeszítést. Az elemek összekapcsolódása, "láncok"-ba, asszociációs mezőbe való rendeződése jól megfigyelhető, bár e szabály elsősorban fokozatokként érvényesül. Különbségek vannak ugyanis az élénken élő sztereotip, univerzálódott hiedelemláncok és az elsorvadt, laza kapcsolatokat mutató kötések között. Lényegesnek tartom, hogy az elemek, ill. a rendszer használatának szabályai is, mint az imént kimutattam, ma sem merültek feledésbe. Utaltam arra, hogy a szövegek mai használata bár sokat módosult a korábbiakhoz képest, mégis életben tartja a kulturális hagyományt. A hiedelemszövegek a mai előadói közegben főleg mint egyéni, vagy a közelmúltból származó