Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

A hiedelemrendszer néhány jellemzője - 2. A hiedelemrendszer kategóriái

tehénen kívül még a többi nagyobb állat esetében is szórványos /disznó: Sz 275, ló: Sz 756/. Még ma is szinte vég nélkül gyűjthetők a tehénrontásról szóló történetek, vagy egyszerű puszta infomációközlések /Sz 256—257,733, 786, 946 stb./. Ez bizonyára a közösségnek az állat iránti aggódó, féltő magatartását tükrözi. Talán nem is esek a naiv ökológiai determinizmus csapdájába, ha feltételezem, hogy e jelenség mögött bizonyos mértékig valóságos okok álltak: tehenet korábban szinte minden család tartott, mely egyben a legértékesebb — s minthogy lovat nem mindenki tudott fenntartani — a legáltalánosabb haszonállatuk volt. A hiedelmek negatív pólusa (a "rontás") tehát nem véletlenül kötődik ilyen egyértelműen ehhez az állathoz. A praktikus, a pozitív-negatív hasznosságú hiedelmek, vagyis a serkentés, az előnyös befolyásolás és a rontás viszonylag egyértelmű módon tagolják a hiedelemrendszert. Hozzá kell ehhez tenni azt is, hogy a rontás mozzanata a növényvilág hiedelmeiben nem jellemző s ebben a vonatkozásban tehát különbség van az állat- és növényvilág hiedelmei között. A pozitív pólus viszont mindkettő képzetei között erőteljesen érvényesül. Ennél az alcsoportnál a hiedelmeknek egy további, harmadik típusát kell még röviden ismertetni. Mind az egyes növények, mind az állatok, illetve ezek különböző része (csakúgy, mint az ember alkotta tárgyak, eszközök) sokféle módon felhasználhatók az emberi tevékenység során. Természetes, hogy hiedelmekkel ebben az összefüggésben is találkozunk. A használat, az alkalmazás szintén mutat pozitív, ül. negatív pólusokat. A racionális ismeret és a hiedelem aránya ennél a típusnál is a hiedelemrendszer "sűrűsödési pontjaihoz" vezet. A környezet adta javak felhasználását hagyományos ismeretek szabták meg. A gyógyításra, rontásra s némiképp a serkentésre használt dolgok ismerete hiedelmeken nyugodott, a racionális felhasználást tapasztalati megfigyelések alapján gyakorolták, mint pl. az étkezés, gyógyítás stb. esetében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a racionális célú felhasználáshoz nem kötődnének hiedelmek is. Pl. egy gyógyításban a tényleges gyógyító hatással bíró szerek, eljárások is gyakran kiegészülnek tisztán járulékos hiedelmekkel (pl. a hasmenés gyógyítása: Sz 485). Az elmondottakból végeredményben az következik, hogy a hiedelemtartalmat, irracionális vonatkozásokat egyrészt a felhasznált állati-, növényi, ásványi dolgok természetéhez, másrészt az alkalmazás módfához tulajdonítják. Seb gyógyítása vizelettel /Sz 443/ egyértelműen hiedelem alapú (még az adatközlők is "babonának" ítélik), csakúgy mint a forralt lófej /Sz 514/, a mézzel bekent, peheUyel behintett kékpapír /Sz 510/ stb. stb. A meghatározott számban ismétlendő eljárások /Sz 479, 486/, a gyógyításban alkalmazott analógiás tevékenységek /Sz491, 504/