Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)
A hiedelemrendszer néhány jellemzője
A hiedelemrendszer néhány jellemzője Ideális esetben a kultúra rendszerét, alkotórészeinek természetét, szerveződési és működési szabályait legeredményesebben dmamikus modell segítségével tanulmányozhatjuk. Ez esetben a modellalkotás folyamán a valóság minél több, minél lényegesebb összefüggését vonhatjuk az elemzés körébe. Azonban ilyen optimális vizsgálati lehetőséget nem könnyű teremteni. Többnyire szűkebb érvényességű modellek kidolgozásával juthatunk csak fokozatosan előre. így pl. a tradicionális paraszti kultúrában a néhit sokoldalú, kimerítő leírása és értelmezése is számos feladat megoldását követeli meg. A néphit tartalmi formai jegyei, a kultúra egészében betöltött helye és társadalmi használata, ill. funkciója mind-mind önálló elemzést, másként fogalmazva, önálló megismerő modelleket igényelnek. Az adatok körültekintő leírása, értelmezése-magyarázata azonban elsődlegesen a néphit közvetlen megfigyelnetősé1 gétől függ. Első lépésként tehát a néphit szinkronikus rögzítése (BOGATYREV 1929) a feladat, ám a mai adatfelvétel meglehetősen eltérő körülmények között történik. Ebből adódik, hogy a szinkronikus leírás elvének érvényesítése nyomán ma meghatározott speciális körülmények között, speciális "néphitkorpuszt" kapunk. Ennek nyomán az alkalmazásra kerülő modell(ek) hatósugara is változik. Ha mai anyagunkat leíró és magyarázó modellekbe kívánjuk rendezni, akkor pl. a speciális hagyományozódási, ill. kommunikációs modellek készítéséhez kell folyamodni. Ma ugyanis a néphit, a hiedelmek funkcionáÜs megismerése is csak nyelvi szövegekből történhet (HONKO 1962, PÓCS 1981), lényegében tehát rekonstrukciós jellegű. Ez azt jelenti, hogy elsőrendűen verbális kommunikáció modellezése a feladat, s ennek segítségével nyílik lehetőség a nyelven kívüli (egykori) valóság elemzésére. Azt is mondhatjuk, hogy voltaképpen a hagyomány mai környezethez történő adaptálódásának (HONKO 1973) modelljét kell megrajzolnunk, mégpedig elsősorban a hiedelmek különböző szóbeli hagyományainak vonatkozásában. Ilymódon ugyan leszűkült a vizsgálat tárgya, de elkerülhető, hogy valóságos folyamatok helyett az idealizálás csapdájába essünk.
