Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)
ADATTÁR - III. Emberi világ
666 "(gy ; Tessék mondani ezt a szécsényit!) No. Mindenszentek estéjén sokan jártak a temetőbe ugye, mer mentek gyertyát égetni, koszorúkat vinni, satöbbi. No és, amikor mentek, mindig járkált ott egy test alak. És mindenki előtt bókot hajtott. Tehát azér hajtotta azt a bókot, mer az állkötő fel vót neki kötve, és szólni ugye nem tudott, mer hát nem is lehet a, holt. . . talán nem szól, de szól, mer azt mondja az apám, hogy szólt az asszony! És addig hajbókolt, addig hajbókolt sok éven keresztül, míg valakinek eszébe jutott csak annyit, hogy odanyúlt az . . . nagyujjával és lelökte az ällkötőt. Soha többé nem látták, addig meg mindég ott járkált a temetőbe a népek között, a sírok között, mëg az utakon, hogy csak ennyit csinált, bókot hajtva. Hogy neki lökjék le az állkötőt, mert az neki a betegségi nagy bánata, hogy Őneki felkötött állal kel járni a - mit tudom én - a túlvilágot." (35) 667 "Még a temetőbe is, beszéték, hogy kinn a temetőbe. Sokat, hogy a nagyapja, nagyapámnak a . .. mán az apósa izé vót, harangozó. Régen vót. Százhatvanhat évig vótak harangozok a leszármazottjai az apósának, gyerekrő gyerekre szállott. . . Oszt az bátor ember vót nagyon, mán az apósa. Az mán mè'mmondta reggel, hogy most halott van a családba. Mëmmondta, hogy valahol halott van. Az óra mindég megállott a falon. Oszt ő, egyszer osztan ő ki ... — hálni a toronba éccaka. Ha vihar gyött, vagy sötétedés, felyhő, valamikor úgy vót, a toronba hált. Fölvitt egy párnát oszt ott feküdt, oszt harangozott, mikor gyött a vihar. Hogy aszondták, hogy szétveri a vihar a felhőket. Igen. Osztan sokat bezárta az ajtót rá, hogy ne menjen utánná a felesége, mán szülém, nagyanyám. Egyszer, aszongya, megyén, énekelnek a templomba nagyon éccaka. Rendesen. Énekelnek, rendesen miséznek, orgonálnak (X) kantor az vót ott, az énekelt, aszongya. Fel is ment izébe, de ő nem látott semmit se, akkor csend vót. Mikor odament az izéhë, az orgonáho, csend lett, mán csend. . . Oszt átjárogatott a parókiára is a papho, mán a plébánosno, oszt mikor gyött a templom hegyin keresztő - mer (X) a templomhegyin kellett neki keresztüljönni a lakására, ott vót a harangozóház a parókián —, a templomhegyin ment, és a kastélybó gyött ki egy ember, azt látta. Rendesen egy ember, úgy pap vót. ő osztan kisérte a papot, a pap ment, ő mëg kisérte. Hát a temetőn visz ott az út a templomhegyitő mindjárt. Ment ki a temetőbe. Nem fét! Mikor osztan ki... ért a temetőbe, ott pontosan a pap sírjáho ment a pap, akit kisért ő. Ott a
