Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

Karancskeszi történetének főbb vonásai

tarjáni munkások otthon. A feleségek közben tiszta ruhával és élelemmel egyszer-kétszer meglátogatják az uraikat, s éjjelre vendégül ott maradnak " A bányamunka nincsteleneknek, kisbirtokosoknak, de esetenként nagyobb gazdák gyerekeinek is fontos munkaalkalom volt. Kezdetben sajátos summás munkaként értelmezhetjük, hiszen ugyanolyan alkalmi és vándorláshoz (utazáshoz) kötött jellege volt, mint a "klasszikus" mezőgazdasági idénymunkának. A bánya és a föld közötti ingázásnak ritmusa szintén jól jellemzi e munkavállalási forma átmenetiségét. Adatközlőim életrajzából és beszámolóiból világosan kirajzolódik három típus. Voltak olyanok, akik egy napon belül is egyaránt végeztek bánya- és mezőgazdasági munkát, különösen nyáron aratáskor. Megfigyelhető a kettősség egy héten belül, mikor lényegében a bányaszolgálat pihenőnapjain egészítették ki tevékenységüket részesmunkával, birtokos parasztok pedig saját földjükön adódó tennivalókkal. Végül a NYÁRY Albert által leírt típust említhetjük, vagyis a munkák egy éven belüli váltogatását, ami rendszerint a nyári agrármunkával jellemezhető. A munka ilyen ritmusát két szorító tényező határozta meg. Egyfelől maga a szegénység, mely rákényszerítette az embereket a kettős megterhelés vállalására, másfelől a bányák korlátozott, olykor visszafogott foglalkoztatási politikája (pl. 1925-ben a helyi Jenő aknában szüneteltették a termelést). A kétlaki életmód jellemzéseként joggal írta SZABÓ Zoltán (én: 46; 148—152) a harmincas években, hogy "széles rétegek számára a bányamunka ma se több mint bármilyen más időszaki bérmunka", s nevezte el e munkásokat félbdnyászoknak, akik "elvándoroltak a földtől a föld alá". A kettős életmód Karancskesziben sem távolította el radikálisan a népességet a földtől, a mezőgazdaságtól. A bányászok családtagjai különböző paraszti munkákkal foglalkoztak és a bányában dolgozók maguk is paraszti egzisztencia teremtésén, földvásárláson fáradoztak. Többen ennek megvalósulása után (melyre számos példát ismerünk) végleg szakítottak a bányával, s csak fiaik léptek nyomukba. Az egyes megismert élettörténetek s egyéb megfigyelések nyomán megállapíthatjuk, hogy a bányásszá-munkássá válás a 20-30-as években Karancskesziben megkezdődött, de csak 45 után mélyült el igazán. Ezt igazolja az 50-es években a helyszínen végzett kutatás is (DÖMÖTÖR 1954), amely főként a bányászéletmód és kultúra kifejlődését vizsgálta. Az elmondottakat a korabeli foglalkozási és birtokstatisztikák áttekintése is megerősíti. 1930-ban a 718 fő kereső népesség (összlakosság száma: 1779) 55,5%-a (400 fő) őstermelő, 20%-a (148 fő) bányász, 13%-a (99 fő) iparkereskedelmi dolgozó volt. A teljes mezőgazdasági népesség 680 fő volt,