Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

ADATTÁR - III. Emberi világ

+ Álomban: 682 654 "Nem vót ez igaz! Az úgy lehetett, hogy egyszer... Meghalt az én férjem. Én férjhez mentem 27-ben. Július 3-án vót az esküvőnk. Akkor mán január 16-án meghalt a férjem, egy fél évre. Pont a születésem napján temették; január 11-én halt meg; 16-án vótam 18 éves, úgyhogy a születésem napján temették, egy fél évig éltem vele. No egy hétre én hazaköltöztem az anyósoméktól. Hát én azt álmodtam, hogy álmomban meg akart az uram fojtani: — Hogy ha én meghalok, neked is meg kell halni! Hát én erre ráébredtem. | De nálunk úgy bevágták az ajtót, hogy így fejem — nem ez a lakás vót, fönt laktunk —, az ablakba is csak úgy rengettek az üvegek. Oszt azt mondták, hogy az idegeim nem vótak rendbe, hogy az nem vót igaz. Egy hétre. De én fel vótam. Most ezt mágá mind irj. . ., izé, de ezt nem veszi fel, hát ezt nem érdemes, ilyen beszélgetést." (33) 655 "Ilyenek, ilyenek megtörténtek, mert gyerekkoromban mán mink itt laktunk ebbe az épületbe, mer édesapámék csinätattäk ezt. Oszt nagyapám még húszon. . . huszonnégybe halt még. Hát ez osztan őszkor történt. Itt az ablakon figyeltük — még édesanyám nézett ki, hogy minő az idő. Mondja, hogy: — Te, aszongya, nagyapátok mëg gyön házafelé. Végigment az udvaron — ott is vót egy kapu - rádőlt árrá, úgy rákönyökölt, oszt úgy lesett kifelé a kertnek. Azután visszagyött, szétnézett. De mink az ablakon rendesen láttuk, mer hódvilágos éccaká vót. Majd kiment a kapuba, osztan úgy ment vissza. Gyöttek a bányászok oszt hazafelé, a bányábó. Még Andris bácsi — az egyik - begyött ide, hogy : — Ilona fël vattok-e? — Fel vagyunk Andris. — Azé, aszongya, ne ijed. . . ijedjetek még, mer az apósod, aszongya, most ment el ë. Mink is láttuk. Azt se láttam többet. Hát is is valóság vót." (18) 656 "Kimentem ide Rozi nénihez. Ott a hambiton ültem és az ő sógorát . . . Még holtat soha nem láttam, de az ő sógorát megláttam. Megholtam Úgyhogy félkörtefáriál — itt van egy nagy körtefa neki lenn — és a félkörtefáriál feltűnt és az arcát nem láttam. A régi munkásruhájába volt eltemetve, mer a gránát agyonütte frontkor és eltették az oroszok. A szénába eltakartak, úgyhogy nem akadtak rája csak majd egy