Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

ADATTÁR - III. Emberi világ

650 "Eltelették betenni az imakönyvet, vót olyan, hogy a rokonságból meghalt valaki, akkor elkütték tüle, odavitték a halottnak, aztán monták, hogy vigye el neki. Édesanyám monta, hogy a halottmondó megmond mindent. Tizenkilenc éves testvérem meghalt Gyarmaton a kórházban és nem őtöztették fel rendesen, csak becsavarták egy pokrócba. Aztán mikor vót édesanyám a halottmondónál, azt mondta neki, a halottmondó — mert testvéremnek vót egy udvarlója, az küldött neki egy csokor virágot —, és mondta a halottmondó, hogy megkapta a csokrot nem nem örült neki, mert nincs felöltözve rendesen. Azt mondta a halottmondó, hogy nem kell neki semmi, nem örül semminek, csak az olvasóját küggyék el. Kicsitől de rokonytól küldjék. Aztán meghalt a testvérem kisfia, és attul küttük el az olvasóját. Csak monták, hogy vigye el neki, betették mellé a koporsóba.'" (16-V) VISSZAJÁRÓ HALOTT 651 A halott visszajárt, mondták, hogy köztünk van a lelke neki egy hónapig, míg el nem volt érte a hónapos mise. (80) 652 Kapus addig a lélek, míg a másik meg nem hal. Ha valaki meghal hamar, mondjuk: hü, már megszabadult, már nem kapus. (80) + Visszajáró halott kimondása megváltás néki: 705 653 "Agyonütték a sógoromat. Apámnak a sógorát, oszt nekem is a sógorom vóí. Oszt í mind gyerekek | játszottunk itt a szomszédba, annak parasztháznál, , ott szőt mer vót szátva mëg sző. . ., ott szőttek, oszt segített az asszony. . . ott vótak. Anyám testvére odajárt, oszt segített. Még jókedvű vót minden, nevettek, visongtak. Egyszer csak gyön az apámnak a testvéri, apámnak a testvérinek mëg komája vót az illető, akit agyonütték. Komája. - Gyöjjön, gyöjjön mán ki sógor, aszongya (...) Nem mondta még mindjár, összeteszi szomorúan a kézit, oszt nem mondta. Hazagyüttek ők. Arra a szóra a lány, az a kislány - velem vót egyidős, még él most is Tarjánba, velem vót egyidős -, a mëg mëllâtta az apját itt a gáton e, gáton. Elsivalkodta magát, oszt nagyon megijedt, hogy: - Ott van édesapám a gáton a, csupa vér - aszongya. De az igaz vót! Csupa vér, aszongya, ott van a gáton e. Oszt a lány ahig bírtak csititanyi, helyrehogyhíjákolni. . . lebeszényi, hogy. . . Mindent adtak neki, olyan mindent beszétek néki osztan. Azután oszt memmondta neki sógor. Megmagyarázta szépen, hogy mi van, hogy van. Sógor meghalt, aszongya, agyonütték őt, aszongya." (36)