Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

Karancskeszi történetének főbb vonásai

a szőlőt a fïloxéra kipusztította, s ekkorra a telekaprózódás, ül. a parasztság erőteljes differenciálódása nyomán a helyi mezőgazdasági munka nem tudott maradéktalan megélhetést biztosítani. A lakosság elszegényedése Karancskeszi jelentős számú nemességét sem hagyta érintetlenül, s a nemesek fokozatosan eladták ősi birtokaikat. A helyi lakosság azonban nem tudott élni e földeK, megvételének lehetőségével, így azok városi bankok, ügyvédek stb. kezébe jutottak. Ilyen körülmények között, az 1890-es évektől kezdve új megélhetési lehetőségként merült fel a Salgótarján környéki bányák egyre több munkaerőt igénylő fejlődése. E bányák jelentősége már a múlt század 60-as éveitől kezdve egyre növekedett. Előbb itt is — az országos gyakorlathoz hasonló módon - idegen (ausztriai, cseh, morva, felvidéki szlovák) munkások telepítése volt a jellemző. Egy 1863—1872 közötti kimutatás jól érzékelteti, hogy a kezdeti időszakban a környékbeli bányák még mennyire nem tudták a hazai szakképzetlen munkaerőt felszívni: ezidő alatt Nógrád megyéből mindössze 134 munkás jelentkezett a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.-hez, míg a felvidéki nemzetiségek köréből mintegy 3000 és külföldről pedig több mint 1500 bányamunkás érkezett. Feltűnő, hogy ebben a korai periódusban Karancskeszibol egyetlen munkás sem került a bányához! Viszont már ekkor kezdett kirajzolódni, hogy a legszűkösebb határú, rosszminőségű földdel rendelkező falvak közül Karancsalja lassan bányászfaluvá alakul és LaputŐ is hamarabb ad munkaerőt a bányának, mint Keszi (MOLNÁR 1977:213—221). Egy múlt századi feljegyzés szerint "a karantskeszi határ nagyba bővelkedik kőszénnel, de mégmind ekkoráig nem nyittatott fel, hanem télen át a község lakosai mégis szekérszámra hordják haza tüzelésre" (PESTI 1864). Kezdetben tehát a szén "természeti ajándékként" nyújtott segítséget a szegénység ellen. Kesziben a paraszti munka és életmód homogenitását egy kettős életvitel kialakításával a 90-es évek törték meg. Ekkor indult meg a lakosság egy részének a bányába áramlása. 1921-ben pedig helyben, a Prónay féle uradalmi birtokon nyitottak bányát (Jenő akna). Karancskeszi átmeneti helyzetbe került: nem alakult kimondottan bányászfaluvá, hanem lakosságának csak egy hányada vállalt bányamunkát. Kialakult egy bányász-földműves kettős jellegű életmód, amit tanulságosan szemléltet gr. NYÁR Y Albert (1909: 133) a szomszéd falu, Piliny leírásában: "A férfiak legtöbbje 16 éves koroktól kezdve, különösen téli hónapokban Salgó-Tarjánba jár a bányába, vagy az ottani gyárakba s aki szorgalmas és takarékos, havonként 200-240 koronát hoz haza. Rendesen csak minden második héten, a szombat estétől a kedd reggeüg való időt töltik az ilyen