Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

ADATTÁR - II. Természeti világ

II. Természeïi világ 1. Kozmogónia A VILÁG KELETKEZÉSE 30 "Az Isten agyagbó gyúrt emberi formât. És lelket lehelt bele, hogy az ember örökké éljen. Az öregek kihalnak, a fiatalok meg, új, új. . . újonnan kijönnek." (7) 31 'Minekünk még ugy tanítottak, csak azt tudtuk, hogy man, a fődet, az embert Isten teremtette. Hat nap alatt." (7) + Túlvilág, meny ország: 666, 727 NAP 32 "Bárányi bácsi. Hát, ő a napot imádja, mert az éltet. Mert mikor a nap feljön reggel, akkor ő letérgyepel és a napho összetett kézzel imádko­zik, mert az adja az életet. Pedig amúgy a felesége nagyon — ő is kato­likus vót, az ember is -, de ő mégis azt tartotta, hogy az a nap az adja az életet." (32) 33 Szombaton kisüt a nap, mert Szűz Mária kimossa a kis Jézus ruháját, a nap meg megszárítja. (30) + Lásd még: 164 Este a nap a vizbe megy: 88; Napkelte előtt végzendő dolgok: 203, 284,830. Napkelte előtt hozott víz (470), gally (853) gyógyításhoz; gyógyítás: 486,496 Napnyugtakor gyógyítás : 486,513 Gyógyítás napra fekvéssel : 491 Foggal született gyereket napkeletre viszik: 880 Napfogyatkozás: 1012-1014 34 Ha a nap homályos, akkor borús idő várható. (10) 35 Ha a nap kicsi és vörös, szeles idő lesz. (8) "Ha vörösbe megy le a nap, akkor szél van másnap. " (7) 36 Ha este fényesen megy le, akkor "az nem jó, eső vagy hó lesz." (10) 37 Ha a napnak karimája van, akkor harmadnapra eső lesz. (10)

Next

/
Thumbnails
Contents