Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

A hajóvontató, mint személyiség - egyén és közössége

hajózási központok közelében fekvő kisebb települések, falvak, községek fuvarosai is bekapcsolódtak a hajó vontatásba. Igy a győri hajókat véneki, kunszigeti, bácsai stb. , az óbudai, budai, pesti hajókat tahi tótfalusi, szigetmonostori, pócsmegyeri, kisoroszi, szentendrei, a tolnai hajókat bogyiszlói, a bajai hajókat bátai, a szegedi hajókat elsősorban deszki fuvarosok, lovas gazdák vontatták. A már emlitteken kivül a Duna magyarországi alsó folyásán dunaföldvári, madocsai, gerjeni, faddi stb. , a Tisza torkolatig terjedő szakaszon főleg bezdáni, monostori, a Közép-Tiszán a szolnokiakon kivül csongrádi, tiszaroffi, mártélyi, alpári, tápai stb. A Tisza alsó folyásán pedig főleg becsei kocsisok, lovas gazdák vállaltak rendszeresen hajóvontatást. A felidézett adatok ugy érezzük meggyőzőek. Általános tehát, hogy a hajóvontatók a hajózási központok közelében levő kisebb települések fuvarosai, szekerezői, kocsisai ill. lovas gazdái közül kerültek ki, s e tekintetben nemzetiségi, etnikai hovatartozásuk lényegtelen. Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy egyes települések vállalkozó szellemű lovas vontatói jártasságban, gyakorlatban a többiek fölé emelkedhettek, s az adott térség, vagy akár nagyobb szakasz kizárólagos vagy legalábbis szivesen felfogadott, kedvelt hajóvontatóivá váltak. E kiválás mögött azonban rendesen társadalmi-gazdasági ill. szociális okok is fellelhetők. A hajóvontatók társadalma egészében véve a társadalmi tagozódás alacsonyabb rétegeiből verbuválódott, nemzetiségi, etnikai különbségre való tekintet nélkül. Az azonban aligha tagadható, hogy a nagyobb jövedelmet s következésképpen gyorsabb társadalmi-gazdasági felemelkedést kináló hajóvontatás szinte törvényszerűen vonzotta — az adott térben és időben, adott nemzetiségi politika mellett — a nemzetiségi lakosság