Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

A hajóvontató, mint személyiség - egyén és közössége

rendelkező néprajzi leirások. A túlértékelt irodalmi közés — melyet T ö m ö r k é n y István tollából 1 904-ben a Néprajzi Értesitőben egy kis ebb tanulmány is követett Szegedi vizenjárók cimmel — valamint az a tény, hogy Szegeden kivül Pest környékén is voltak szerb származású hajóvontatók, továbbá, hogy a hajóvontatás szakkifejezései között elterjedt több szerb eredetű szó, azt a feltételezést eredményezték, hogy a hajóvontatás gyakorlata esetleg délszláv, szerb etnikumhoz köthető. Mielőtt e kérdésben - többek között a párhuzamok felsorakoztatásával — a végleges választ megadnánk: elöljáróban ki kell jelentenünk, hogy rendszerelméleti vizsgálataink egyértelműen bizonyítják: a hajó vontatás, mint munkavégzés, mint foglalkozási ág, társadalmi-gazdasági eredetű, lényegét tekintve tehát független nemzetiségi, etnikai kérdésektől. Ez utóbbiak a történeti fejlődés során módosithatták a tevékenység társadalmi-gazdasági státusát, munkaszervezeti formáját, szakterminológiai nyelvét stb. , de az alaphelyzeten nem változtathattak. Természetes fejleménynek tekintjük - korai irásos dokumentumok is ezt igazolják -, hogy a folyami kereskedelemben élenjáró nagyobb városok fuvaros rétege bekapcsolódott a fahajók vontatásába. Amennyiben e rétegnek sikerült többé-kevésbé teljesen ellátnia s következésképpen privilegizálnia a hajóvontatást, ugy egészen magas szervezettségű társulások jöhettek létre: mint pl. Komáromban a szekeresgazdáké, vagy különösebb szervezettség nélküli szabad vállalkozásu rendszerben álltak rendelkezésre a folyami szállításban, mint pl. Szolnokon, Mohácson, Tolnán stb. Az esetek többségében azonban az figyelhető meg, hogy a nagyobb folyami kereskedelmi központok fuvaros rétege nem képes kiszolgálni a jelentkező igényeket, ezért a hajóépítő, kereskedelmi,