Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

A hajóvontató, mint személyiség - egyén és közössége

házzal egyvégben, másutt azzal szemben, a telek vagy porta másik oldalán állott. ... A lovakat jó időben az istálló végéhez épitett féltetejü nyári szin-ben tartották. Módosabb fuvarosok ma még meglévő portája olyan, mint bármely gazdag paraszt gazdasági udvara. . . Több lovat tartottak, mint általában a paraszti gazdasági 494 együttesek, ami nagyobb takarmányszükségietet is jelentett. " A komáromi szekeresgazdák háza nem különbözött a környékbeli parasztházaktól. "Keskeny, hosszú telekre épült, és ennek megfelelően a telek hosszában húzódott. Az udvarról a nyitott tornácra jutott a látogató, innét pedig a konyhába vezetett a bejárat. A konyhából az utca felé a tisztaszoba, ellenkező irányban a lakószoba fogadta a vendéget. A lakás mögött helyezkedtek el a gazdasági épületek. A ház egyszerű volt, de a berendezésen látszott, 495 hogy gazdája sokat forgolódik a világban. " Összegezésként elmondhatjuk, hogy a magyarországi hajóvontatók társadalmi-gazdasági szempontból rendkivül differenciált rétegét adták a magyar társadalomnak. A nincstelen napszámosoktól kezdődően, a bérföldet művelő fuvarosokon át egészen a vagyonos vontató dinasztiákig: a csak szállítással és közlekedéssel foglalkozóktól a kisebb kiterjedésű, de hagyományos mezőgazdasági rendszert üzemeltetőkig: a robot ill. kényszermunkát végzőktől a szabad vállalkozásu hajó vonta tokig. Végezetül ki kell térnünk a magyarországi hajóvontatók nemzetiségi, etnikai összetételére. Tömörkény István 1898-ban irott irodalmi híradásából indulunk ki: ". . . mert az már ugy van berendezve, hogy a magyar hajókat szerb emberek lovai húzzák a 496 nagy alattságnál fogva. " E korai, s konkrét — csak egy bizonyos térre és időre vonatkozó - irodalmi híradás a köztudatban hamarabb gyökeret vert, mint a később jelentkező, s kisebb olvasótáborral