Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

A hajóvontató, mint személyiség - egyén és közössége

város kasszájába, alapítvány gyanánt, melynek kamatait elesett öreg 459 vizen-járók kapják segédeimül. " Az elkülönült munkakör természetesen külön bérezést is eredményezett. E bérezésben is megmutatkozott, hogy a hajóvontatás ember és állat számára az egyik legnehezebb, legmegerőltetőbb munka volt. A kereseti lehetőségekről a vontató egységek kialakulásával kapcsolatban már szükségszerűen tettünk emlitést. Itt most ujabb adatok felidézésével, vásárló erő és fizetési arányok bemutatásával szándékozunk teljesebbé tenni e vonatkozásban a képet. László Ferenc kormányosainak feljegyzései alapján az 1821. évből vannak adataink az emberi erővel végzett hajóhuzás bérezésére. Csenger kormányos hajóját Verbásztól Paksig 42 ember húzta, személyenként 20 Ft-ért. Halász kormányos hajóját ugyanezen a távon 40 ember vonta, személyenként 22 Ft-ért. Hoszma kormányos Monostortól Paksig 41 embernek személyenként 23 Ft-ot fize460 tett. A jobbágyfelszabadítás után az emberi erővel végzett hajóhuzás bére általában kétszer annyi volt, mint az aratóké. Ez csábított sokakat erre a gyötrő munkára. Fizetésük azonban korántsem volt arányban verejtékes fáradságukkal. Kovács Sándor a Dráva menti hajóhuzók jobbágyfelszabaditás utáni bérviszonyairól az alábbiakat írja: n

A jobbágyfelszabadítás után pedig elég jól fizetett munkalehetőség volt. Úgyannyira, hogy egy napi gyalogos húzásért annyit fizettek, hogy lehetett rajta 461 venni egy pár bocskort, vagy 6 liter jó bort a kocsmákban. " Máté V end el -Timaffy László 1959-ben 81 éves adatközlője - aki fiatal korában dereglyéket húzott mesélte: ". . . sokszor félájultan is menni kellett, már nem is érezték a testüket, s nem volt megállás. A keresettel azért meg voltak elégedve, a három-