Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)
Vontatás állati erővel
telet feltekeri egy nagy hengerre. Amikor már a hajó nem bir előre menni, kidobják a vasmacskát. Egy rándulás a hajón, és nem sodródhat vissza a vizén. Az emberek áteveznek a lovasdereglyén a másik partra, s a nagykötelet újra letekerik és kiviszik a partra, hogy tovább vontathassanak. Az átvádolást a drávaiak szardolásnak is nevezték. "Az szávai hegyben a Drávától mintegy 10 kilométerre 448 van egy Szardó nevü szoros ut is a hegyen át. " A folyó egyik partoldaláról a másikra való áttérést a hajósok és vontatók különösen a Duna és a Tisza mentén több helyen szaldóm -nak, szaldómba menés nek, a Dráva mentén pedig némi hangalak változással szardolás -nak nevezik. A kifejezések feltételezések szerint egy tőről fakadnak: a latinból származó saltare (ill. salto) szóval függnek Össze, melynek egyebek között hasonló jelentése is van, tartja a népetimológia. A magyarországi hajóvontatás munkaszervezetének eset ill. szerep leirásaiból meglehetősen szövevényes kép rajzolódik ki előttünk. A munkavégzésben lényegében két rendező ill. szervező elv működik. Az egyik a hajóhuzók ill. hajóvontatók saját csoportján belüli, a másik a hajósokkal való viszonylatban fejti ki hatását. A hajóvontatás több szempontból is speciális munka, valamiféle praxisról csak az állati erővel végzett vontatásnál beszélhetünk, melynek főbb elemei (befogási módok, hajtási technika stb. ) a szárazföldi fogatolásból eredeztethetek. Rendkivül fontos a hajóhuzás ill. hajóvontatás munkafolyamatában a változó helyzetekhez, a pillanatnyi szituációkhoz való alkalmazkodás, a veszélyek felismerése és a gyors cselekvőképesség. Mindez azt eredményezi, hogy a többé-kevésbé meghatározott feladatokon tul, a vontatás folyamán nem ritka a többlet munka végzése, azaz gyakran szorulnak egymás segítségére a hajóhuzók ill. a hajóvontatók. Mig egyfelől tehát a sajátos munka-