Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Vontatás állati erővel

eveztek át, egyikük fogta a prednyák kötőfékjét és a többi ló úszott utánuk. . . . Jól betanitott vontatólovakkal nem is volt ez olyan nagy virtus, hiszen a lovak tudtak úszni és a vizben is mindig a prednyá..446 kot követték. " A deszki szerbeknek, a lovakat nem éppen kimélö szaldomozási gyakorlatáról a szolnoki hajósok is elismerően nyilatkoztak: "Bezzeg a szegedi rácoknak nem kellett a dereglye, mert a lovuk be vót tanitva. Mikor a szaldóm jött, ugy meghúzták, hogy a hajót majd átszalajtották a túlsó partra. Akkor osztán a lovakat ugy hámostu, rudastu neki verték a Tiszának, s átúsztatták. Ha valamék lu beledüt a parti sárba, oszt nem birt mingyá kigyönni, otthatták, majd utánuk gyün, ha megéhezik. Ojjan is vót, hogy lemaratt lu 447 éccaka ért a tanyára. " A Dráván az átvádolás szinte mindennapos dolog volt. Gyakran kellett a túlsó partra menni, mert hol malomfalu, hol zátony került a hajó elé. Gyalogos vontatásnál ilyenkor a lehető legnagyobb sebességbe lenditik a hajót hangos kiabálás: "huzd meg" biztatás közben. Amikor a hajó elérte a legnagyobb sebességet, a kormányos elkiáltja magát: "vigyázz" mire elcsendesednek a kiabálók és a csendben tisztán hangzik az "ereszd el" elnyújtott kiáltása, s a kormányos a hajót máris a túloldal felé irányitja. A vontatók leállnak, lerántják az alattságról, a nagykötélről a rátekert, de csak a bütyök, csat tartotta huzókötelet. Ha lovakkal vontattak a drávaiak, az ereszd el-re "pst, hőj" kiáltással hirtelen leállitják a lovakat, s a hámfákat leakasztják. Várják a lovasdereglyét, melyet a kurtulyás közben már elkötött a hajótól és a parthoz állitott, hogy a vontatókat át lehessen szállitani a túlsó partra. A nagykötél, az alattság pedig lassan becsúszik a vizbe a hajó után, amely a túlsó part felé halad. Mig a hajó a túlsó parthoz, vagy közelébe ér, a támasztó kö-