Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Vontatás állati erővel

hogy a zab nem árthatott meg a lovaknak, mig a kukoricából, ha sokat esznek, bezabálnak és csömört kapnak. A bezabált lovakat a deszkiek ugy gyógyitották meg, hogy vizbe vetették, mert tapasztalatuk szerint a hideg viz kiszivja a csömört. Persze szénát is vittek magukkal a kocsijukon, de mindig olyan parti helyen álltak meg, ahol volt mező, azaz a lovak legelhettek. Az első világháború 427 óta zabló helyett abrakos tarisznyából etettek." A deszkiek az esti besötétedésig vontattak. Estére az abrakos, csakúgy mint délben, meleg ételt főzött a kocsisoknak. Rendszerint a deszki szerbek is ott éjszakáztak, ahol rájuk esteledett, de ha tehették, ugy osztották be az időt, hogy valamelyik tiszaki csárda közelében érje őket az est. Éjjel ők sem vontattak, csak abban az esetben, ha nagyon sürgős volt a fuvar. A kormányos akkor is csak holdvilágnál vállalta a felelősséget, mert sohasem tudhatta, hogy milyen veszedelmeket rejt a Tisza. "Nyáron, jó időben a vontatók a parton éjszakáztak. Esős, hűvös időben gabonáshajókon a csárdában, tetejetlen hajókon a gulibában húzódtak meg a hajósokkal együtt. Éjszaka a benyügözött vagy partmenti fákhoz kötött lovakra az abrakos vigyázott. Rossz időben olykor fedett helyre, a folyómenti községekbe valamely ismerős paraszt istállójába kötötték a lovakat. Előfordult, hogy nemcsak ereszkedés, hanem vontatás közben is, hogy a hajó szelet hevert, azaz erős ellenszél miatt vesztegelni kényszerült. Ezt az időjárás miatti kényszerű tétlenséget dángubának, dángubázásnak nevezték. A hajósok ilyenkor dángubát kaptak (fizetett napszámot), de a vontatóknak 428 nem mindig fizetett a gazda. A deszki szerb vontatók fizetését alapvetően a vontatólovak száma, a vontatás távolsága, a hajó rakománya, ill. az határozta meg, hogy üres, egészterhü vagy félterhü hajót vontattak. Ezeken