Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

A folyami szállitás, a közlekedés helye és szerepe Magyarországon

tása szempontjából további hátrányt jelentett, hogy az utakat jobbágy községek közmunkával ill. robotmunkával gondozták ill. kellett volna gondozniuk. A magyar utak a középkorban nem voltak burkolattal ellátva és járófelületüket helyi anyagokból készitették, igy az utak használhatósága a talaj minőségétől és az időjárástól függött. Ezért a kőnélküli Nagy- és Kisalföldön, az agyagos talajú vidékeken csak jó időben lehetett közlekedni. A török hódoltság alatt a Nagyalföld gyakorlatilag elnéptelenedett, mely természetesen az utak további elhanyagolásával járt és teljes tönkremenetelüket idézte elő. Mint mindenütt, hazánkban is a természetes útirányok kialakításában alaptényezőként szerepeltek a hajósvizek, igy Magyarorszá gon az úthálózat kialakulását befolyásolta a Duna is, mint vizi ut. A kereskedőknek utakra volt szükségük, hogy a Dunát elérjék, ahol áruikat hajókba rakhatták és szállíthatták tovább. Magyarország XVIII-XIX. századi úthálózata még ennek a követelménynek s em tudott maradéktalanul megfelelni. Berzeviczy Gergely már emiitett értekezésében az utakról azt irja hogy azok ". . . nem könnyűek, legnagyobbrészt kényelmetlenek, gyakran járhatatlanok. A fuvarozás tehát nehézséggel jár: ár és idő tekintetében az bizonytalan . . . Az utakon való előre hatolás roppant akadá5 lyai miatt az igavonó állatoknak gyakran fele is elpusztul. " A korabeli kimutatások szerint a XTX. század első felében Magyarországon csupán az Alföld északi, keleti és nyugati peremvidékein volt egy-két jó ut. A XIX. század közepén a Duna-Tisza között még nem volt kiépített ut.